Vörös Erik, a viking

Vörös Erik megrohamozta a lakatlan Grönlandot, aztán el is tűnt

Évszázadon át éltek vikingek Grönlandon, de aztán hirtelen eltűntek. A történészek és régészek a mai napig kutatják az okokat. Talán a klímaváltozás, talán a rozmár, vagy talán mindkettő. A nuuki grönlandi Nemzeti Múzeum alagsorában egy apró, fából készült szobrocska van, amit a nedves talajból ástak ki: aprólékos munkával kifaragott ló, sörénye finom hullámokban csomózva, 1000 éves. Több tucat hasonló lovat találtak régészeti ásatások során, a hipotézisek szerint gyerekjátékok, esetleg amulettek vagy áldozati tárgyak. 1000 körül Erik Thorvaldssonnak, avagy Vörös Eriknek el kell hagynia Izlandot, három évre száműzik, miután egy összetűzésben megöli Mocskos Eyjólfot és Párbajozó Hrafnt. Erik nyugatra indul megkeresni a csak hallomásból ismert zöldföldet, és sikeresen eléri a zöld sziget partjait, ő nevezi el Grænlandnak. Amikor visszatér Izlandra, érdekes történeteket visz magával az új „zöld földről”, amelynek neve csábítóan csenghetett a „jég földjének” lakói számára. Kalandvágyó norvég telepesekkel tér vissza 985 körül, két kolóniát létesítenek a délnyugati part mentén: a Keleti és Nyugati Telepet. Erik haláláig Grönland legfőbb törzsfőjeként vezeti a telepeseket, a két telep lakossága több ezer főre rúg 620 tanyán. A dorseti és a thulei proto-inuit kultúra nyomait is megtalálták a régészek a falvakban. 1126-ban a katolikus egyház elkezdett terjeszkedni a szigeten, több templom is épült A XIII. században a grönlandiak behódoltak a norvég királynak, 1380-ban pedig, amikor II. Olaf dán király a norvég trónt is megörökölte, a Dániával létrejövő perszonálunió része lettek. A grönlandi táj ezer éve szinte változatlan, a vikingek érkezésekor a klíma is stabil volt, a tenger nyugodt, a jég épp visszahúzódóban - legalábbis nyáron. A telek még mindig rémesek, az állatokat minden évben zárt istállókba zsúfolják, hogy felfűtsék egymást is, mert nincs elég tűzifa. A 14. századtól azonban beköszönt a kis jégkorszak”, a tengereket eltorlaszolja a jég, a termés egyre kevesebb, a kontinensre tartó utak megszakadnak. És a lakosok egyszer csak eltűnnek, a XX.századi régészek szerint talán azért, mert nem tudtak alkalmazkodni a hideghez és beköszöntött az éhség is. De 2012-ben Jette Arneborg, a Dán Nemzeti Múzeum korábbi kutatója skandináv csontvázak vizsgálatával feltárta, hogy igenis próbálkoztak az adaptációval, haszonállatokról a tengeri emlősökre cserélték étrendjük, egyre több fókát és rozmárt fogyasztottak. Egyszerre voltak vadászok és földművesek. De akkor miért tűntek el? A 13. században újabb nagy változás történt, mikor Európát elárasztja az elefántcsont és a az északi törzsek által terjesztett rozmár agyar már senkinek sem kell. Ez volt pedig az északi kolóniák egyetlen külső bevételi forrása, de értéktelenné válnak a vagyontárgyaik, a rozmárcsontból faragott sakkfigurák, feszületek, ékszerek. Kereskedelem híján vas, fa és búza nélkül maradnak. A jég csapdájába esve valószínűleg küzdöttek a túléléssel, biztos el is hagyták néhányan a szigetet, hogy visszatérjenek Norvégiába, Izlandra. Az utolsó, középkori Grönlandról származó levél 1410-es keltezésű és egy házasságról beszél. 1450-re a települések elnéptelenednek. A lakosok egyszerre voltak áldozatai a klímaváltozásnak és a globalizált világ gazdasági változásainak. Elszigeteltségük, a külső erőforrásoktól való függőségük és a kereskedelmi változásokhoz való alkalmazkodás képtelensége kicsit emlékeztet a mi, mai sebezhetőségünkre.

forrás: index.hu