Tejes tengerek
Felfedezték a világ egyik legnagyobb tenger alatti rejtélyét
tudósok egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy feltárják az egyik legrejtélyesebb tengeri jelenséget, a „tejes tengereket”, vagyis az izzó vízfelületeket, amelyek zöld és fehér ködbe borítják az óceánt, egészen a horizontig. A kutatók annak érdekében, hogy többet megtudjanak a jelenségről, egy adatbázist hoztak létre az elmúlt 400 év összes rögzített megfigyeléséről. Fő céljuk az volt, hogy előre jelezzék, mikor és hol bukkanhatnak fel a következő„ tejes tengerek”. A kutatás vezető szerzője, a Colorado Állami Egyetem légkörkutatója elmondta, hogy nagyon nehéz tanulmányozni ezt a jelenséget, ugyanis nincs róla elég adat – közölte a Futurism portál. Az eddigi egyetlen ismert fénykép, amely 2019-ben készült egy jacht véletlenszerű találkozásakor Indonézia partjainál, és egy 1985-ös vízminta, amelyet a jemeni Szokotra sziget közelében gyűjtöttek, egyes biolumineszcens baktériumok jelenlétét mutatta. Eddig a Vibrio harveyi baktériumot tekintik a tejes tengerek elsődleges felelősének, de ez még nem véglegesen bizonyított. A tudósok azonban továbbra sem tudják pontosan, mik azok, milyen szerepet játszanak ezek a fényes vízfelületek az óceáni ökoszisztémában, vagy hogyan illeszkednek a globális szénkörforgásba. A „tejes tengerek” akár több tízezer négyzetmérföldre is kiterjedhetnek, és hónapokig is világíthatnak. A kutatás egy másik fontos megállapítása, hogy a tejes tengerek gyakran az Arab-tenger és a délkelet-ázsiai vizek környékén fordulnak elő, és a jelenségek időzítése összefüggésben áll az indiai-óceáni dipólussal és az El Niño déli oszcillációval, két éghajlati mintázattal, amelyek a víz hőmérsékletének változásait idézik elő. A tejes tengerek előfordulásának legnagyobb része a nyugati Indiai-óceán északi részén, Szomália és a jemeni Szokotra sziget környékén található. Hudson szerint az indiai monszun fázisai is befolyásolják a biológiai aktivitást a térségben, mivel változásokat idéznek elő a szélmintázatokban és az áramlatokban. Steven Miller úgy véli, hogy valami igazán fontos dolgot fedezhetnek fel: „A tejes tengerek a bioszféránk hihetetlen megnyilvánulásai, amelyek jelentőségét még nem határoztuk meg teljesen,” mondta. „Létezésük feltáratlan kapcsolatokat sugall a felszín és az égbolt, valamint a mikroszkopikus és globális léptékű baktériumok szerepe között a Föld rendszereiben.”
forrás: hirado.hu