Szuperszonikus utasszállító

Így juthatunk négy óra alatt New Yorkba, ha sikerül egy amerikai cégnek, ami eddig még senkinek

A Boom sikeres tesztrepülése után 130 előrendelés érkezett a szuperszonikus utasszállítóra. A cég ígérete szerint még az évtized vége előtt üzembe helyezik az első példányokat. Több mint két évtizede nincs a polgári légi közlekedésben szuperszonikus utasszállító, ám most egy amerikai vállalat áttörést ért el ezen a területen. A Boom Supersonic nevű cég január végén végrehajtotta első sikeres szuperszonikus tesztrepülését az XB–1 nevű prototípusával. A repülés a kaliforniai Mojave Air and Space Port repülőteréről indult, arról a helyről, ahol Chuck Yeager 1947-ben először lépte át a hangsebességet. A Boom jelenleg a világ leggyorsabb utasszállító repülőgépének fejlesztésén dolgozik, az XB–1 pedig ennek a projektnek a kulcseleme. A demonstrációs repülőgép nem most repült először: tavaly március óta 12 tesztrepülést hajtott végre, de ez volt az első alkalom, hogy átlépte a Mach 1-et, ami a hangsebesség határa. A gép végül óránként 1362 kilométernek megfelelő sebességet ért el, ez körülbelül 10 százalékkal haladja meg a hangsebességet. A Boom XB–1 ezzel két első helyet is bezsebelt: az első Amerikában épített polgári szuperszonikus repülőgép, emellett a világon az első olyan szuperszonikus repülő, amelyet egy magáncég önállóan fejlesztett ki. A tesztrepülés nem csupán technológiai mérföldkő volt, hanem jelentős üzleti siker is: a repülés után az American Airlines, a United Airlines és a Japan Airlines összesen 130 példányra adott le rendelést vagy előrendelést – számolt be a CNN. Újra a hangsebesség felett: miért fontos? A szuperszonikus utasszállítás legendás időszaka a Concorde-dal zárult le 2003 novemberében, amikor a brit–francia fejlesztésű repülőgép végleg nyugdíjba vonult. Bár a Concorde rekordokat döntött sebességével, üzemeltetése rendkívül drága volt, ami végül a program végét jelentette. Azóta több vállalat is próbálkozott azzal, hogy visszahozza a szuperszonikus repülést, de eddig senkinek sem sikerült áttörést elérnie – egészen mostanáig. A Boom Supersonic rendkívül ambiciózus terveket dédelget. A cég célja, hogy az évtized végére üzembe állítsa az első szuperszonikus utasszállító gépeket, amelyek az Overture névre hallgatnak majd. Ezek a repülőgépek 64–80 utast szállíthatnak, és Mach 1,7-es (óránként 2100 kilométer körüli) sebességgel közlekednek, vagyis nagyjából kétszer olyan gyorsan, mint a jelenlegi utasszállítók. Blake Scholl, a Boom vezérigazgatója szerint a gyorsabb repülőgépek nem csak kényelmesebbek, hanem gazdaságosabbak is lehetnek. "Jelentősen csökkenthetjük a repülőgépekkel kapcsolatos összes költséget, ha gyorsabbá tesszük őket. Ha gyorsabb repülőink vannak, kevesebb is elég. Egy gyorsabb repülőgép sokkal emberhatékonyabb és sokkal tőkehatékonyabb is. Több repülést is végrehajthat ugyanazzal a repülőgéppel és személyzettel. Ezzel szemben a Concorde végét éppen a gazdaságtalanság okozta: a jegyárak rendkívül magasak voltak, az üzemanyagköltségek pedig fenntarthatatlanul nagyok, így az egykori csodarepülő végül múzeumi darabbá vált" – mondta a vezérigazgató. Mikor utazhatunk újra szuperszonikus sebességgel? A Boom jelenlegi tervei szerint az Overture az évtized végére megkezdheti a kereskedelmi repüléseket. Ha a fejlesztések sikerrel járnak, a jövőben akár egy Budapest–New York repülőút is kevesebb mint négy órára csökkenhet. A szuperszonikus közlekedés tehát nemcsak visszatérhet, hanem teljesen új dimenziót nyithat a légi utazásban. A kérdés már csak az, hogy a Boom valóban képes lesz-e megvalósítani, ami eddig senkinek sem sikerült.

forrás: magyarnemzet.hu