Okos szemüveg

A Meta egyszerre két lépést is tett az okosszemüvegek jövője felé

Több izgalmas és előremutató bejelentést is tett a Meta a szokásos éves fejlesztői konferenciáján, a Connecten. Két hír azonban kiemelkedik: a Ray-Bannel közös okosszemüvegeik egyre okosabbak, az AR-szemüvegekkel kapcsolatos víziójuk pedig egyre hihetőbb. Ha szigorúak akarunk lenni, akkor hatvan éve, ha kicsit praktikusabbak, akkor tizenöt-húsz éve halljuk, hogy a virtuális és a kiterjesztett valóságnak (VR, AR) kellene elhoznia a számítástechnika következő nagy paradigmaváltását, már ami a számítógépeink megjelenését és irányítását illeti. Ám valahogy mindig várnunk kell még tíz évet arra a kütyüre, ami megfizethető és hasznos is lesz. És míg a VR-ben akadnak kisebb-nagyobb, de már egyes vásárlók számára valóban értéket képviselő újdonságok, például a Meta Oculus sorozata, de akár a PlayStation VR vagy az Apple Vision Pro, az AR lényegesen nehezebb feladatnak tűnik. Ilyenkor egyszerre kellene látnunk a valóságot, nem kamerák által közvetítve, hanem a maga természetességében, és a rávetített, számítógép-generálta információkat. Lehetőleg anélkül, hogy egy forró, nehéz, fél óránál tovább nem működő hegesztőszemüveget viselnénk. A Meta most egy hihető és izgalmas lépést tett ebbe az irányba. A Connecten bemutatták, sőt, a The Verge Alex Heath-ének a kezébe is merték adni Orion nevű prototípusukat. Ez az AR-szemüveg alig vastagabb és bumszlibb egy menő bölcsész, barista vagy divatújságíró vastagkeretes szemüvegénél, mégis képes arra külön kábelek nélkül, hogy a viselő szeme elé vetítsen képeket, mikro-LED-ek és fényvezető szilícium-karbid segítségével. Heath böngészett, videótelefonált, sőt még játszott is Mark Zuckerberg vendégeként, de az Orion arra is képes volt, hogy felismerje a szobában lévő asztalra helyezett alapanyagokat, hogy aztán azokhoz generáljon egy turmixreceptet. És persze, minden feladatot előre megszabtak a Meta munkatársai, kontrollált volt a környezet, a termék még ahhoz is túl drága lenne, hogy a másfélmilliós Apple Vision Próhoz hasonlóan elsősorban fejlesztők vegyék meg. Ám a kézgesztusokat érzékelő okoskarszalag, a zsebbe csúztatott, bonyolultabb számításokért felelős kis krumpli és a szemüveg mégis el tudták hitetni a közönséggel, hogy a Meta megfejtette az AR titkát. Ezzel egy időben a cég azt is bejelentette, hogy a valóban kapható, valóban kelendő okosszemüvege, a Ray-Ban Meta arra is képes lett, hogy emlékeztessen minket a teendőinkre, sőt, rövidesen élőben fog szinkrontolmácsolni két, egy közös nyelvet sem beszélő ember között. Tehát egy olyan termék, ami eddig is vonzó volt, szép lassan egyre több és több mindenre lesz képes, vagyis egyre többek számára jelenthet reális alternatívát, amikor a következő szemüvegüket keresik. A Meta emellett még bemutatta az új, olcsóbb VR-sisakját, a Quest 3S-t, az Európában egyelőre nem elérhető MI-megoldásait, mint például a Judi Dench és Kristen Bell hangján is megszólalni tudó asszisztensét, valamint nagy nyelvi modelljének, a nyílt forráskódú LLamának a következő, már képekben is gondolkozó verzióját.

forrás: raketa.hu