Mars

Elképesztő felfedezést tettek a Marson, végre kiderülhetett a rejtély

Elképesztő felfedezéseket tehettek a Marson. A kutatók arra kíváncsiak, hogy kialakulhatott-e élet korábban a Marson. Mutatjuk a részleteket. A NASA történelmi távlatokban nézve is rendkívüli kutatásokat végez a bolygón, a főszereplők pedig ebben a kutatásban marsjárók. A NASA többek között arra is kíváncsi a bolygón gyűjtött leletek kapcsán, hogy volt-e élet a Marson, és mi történhetett, hogy megváltozott a bolygó felszíne. Egykor sűrű levegő vette körbe a bolygót, amikor ez megszűnt, akkor hideg sivataggá változott a felszíne. A MIT tudósai szerint a kérdésre a válasz a Mars belsejében található, vagyis a vasban gazdag anyagában. A marsi légkör nagy részét elnyelte a bolygó kérge 3,5 milliárd évvel ezelőtt. Metán formájában nyelte el, és ez reményt adhat arra is, hogy ezt egyszer kinyerjék a bolygóból, és így ebből nyerhet majd az emberiség üzemanyagot a jövőbeni Föld és a Mars közötti utazások során. Ez a metán tehát még jelen lehet a bolygón, ami nagyon komoly energiaforrás lehet az emberiségnek a jövőbeni kutatások során. A Mars légköre tehát nem tűnt el, ott lehet a szemünk előtt, csupán elbújt. A vörös bolygón 2018-ban landolt űrszonda, a NASA Mars Insight Lander adatainak elemzése alapján egy mindeddig ismeretlen hatalmas kiterjedésű víztározót fedeztek fel mélyen a Mars sziklás felszíne alatt. Ez az első alkalom, hogy jelentő mennyiségű folyékony víz jelenlétére utaló bizonyítékokat találtak a kutatók. Az erről írt tanulmányt a Proceedings of the National Academy of Sciences című szakfolyóiratban tették közzé. A Mars InSight Lander tudományos küldetése 2022 decemberében ért véget. Nemrég Különös lyukat találtak a Marson. Egyelőre a szakértők sem tudják, mi lehet a mélyén, vagy hova vezethet. A Marsra látogató űrhajósoknak valahol menedéket kell majd találniuk a bolygót érő erős sugárzás, valamint a felszíni hőmérséklet ingadozása és porviharok elől. Ha a bolygó hasonlít a Földhöz vagy a Holdhoz, akkor nagy földalatti lávacsövei vannak, amelyekben bázisokat lehetne kialakítani. A lávacsövek beomlott szakaszain keresztül az asztronauták bejuthatnak ezekre a föld alatti menedékhelyekre. A NASA Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) űrszondáján található HiRISE (High-Resolution Imaging Science Experiment) kamera pedig egy furcsa nyílást szúrt ki a vörös bolygó felszínén.

forrás: origo.hu