A jogi kar diplomaosztója

Téli diplomaosztó ünnepséget tartott a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara a Főépület Díszudvarán szombaton. Az Európai és Nemzetközi Üzleti Jogi angol nyelvű LLM képzésen öten, osztatlan jogász képzésben 36-an szereztek oklevelet.

- Most végzett hallgatóink egy nehéz, pandémiás helyzetben teljesítették utolsó éveik számonkéréseit akárcsak a száz évvel ezelőtti debreceni joghallgató elődeik a spanyolnátha idején. Néhány évtized távlatából, – remélhetőleg – nem ez, hanem a képzés egésze marad majd meg az emlékezetükben a Kassai úti campus a Zöld hullám parkkal, a Főépület a szökőkúttal és a barátokkal eltöltött évek – fogalmazott köszöntőjében a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának (ÁJK) téli diplomaosztó ünnepségén a kar dékánja.  

Szikora Veronika arra emlékeztetett, hogy bár a Debreceni Magyar Királyi Tudományi Egyetem Jog és Államtudományi Kara már 1914-bem megkezdte működését, a szocialista évtizedek kényszerszüneteltetésre ítélték az itteni jogászképzést, mely a 90-es évek közepén kezdődött el újra.  
 
- A karon jelenleg a felsőoktatási szakképzéstől a doktori képzésig minden szinten folyik oktatás. A jogászképzés mellett jelentős az igazságügyi igazgatási alapszak, a jogi asszisztens, valamint a külföldi hallgatókat is vonzó Európai és Nemzetközi Üzleti Jogi angol nyelvű LLM képzés – sorolta a dékán. 

Árva Zsuzsanna, az ÁJK oktatási dékánhelyettese arról számolt be a diplomaosztón, hogy a 2021-2022-es tanév téli záróvizsga időszakában az Európai és Nemzetközi Üzleti Jog mesterképzési szak nappali és levelező tagozatán öt jelölt felelt meg a követelményeknek. Jogász szak nappali és levelező tagozaton 36-an tettek sikeresen záróvizsgát. A HR szakjogász szakirányú továbbképzés keretében 16-an, sportjogi szakjogász szakirányú továbbképzés keretében 12-en fejezték be tanulmányaikat.     
 
- Amikor majd évek múlva rápillantunk a jogászgyűrűnkre, eszünkbe fog jutni az alma mater és az a biztos tudás, amelyre itt szert tehettünk – mondta az újonnan avatottak nevében Pósán Brigitta.  

A végzettek eskütételét követően, a diplomákat és az okleveleket Bartha Elek oktatási rektorhelyettes és Szikora Veronika az ÁJK dékánja adták át.   

 
Sajtóiroda - OCs