Egy dupla koncepcióalbum korábban is kellemes meglepetés lett volna, 2024-ben pedig egyenesen szürreális – Ákos: Metropolis-lemezkritika

A 2019-es Idősziget folytatása egy komplex, időt és figyelmet igénylő alkotás.

2024. szeptember 27-én jelent meg Ákos első dupla stúdióalbuma. Az 1988 óta alkotó művész még soha nem adott ki ennyi dalt egy csokorban. A huszonkét dalt tartalmazó Metropolis – Make Orwell Fiction Again egy grandiózus vállalkozása, ami szilárd és stabil alkotói önképet mutat. Talán erősebbet, mint valaha.

George Orwell legismertebb műve nem először jelenik meg Ákos dalszövegeiben: az 1991-es Bonanza Banzai-album címe nem sok kérdést hagy maga után (1984), de a következő évben megjelent Elmondatott című lemezen is helyet kapott egy dal, amely szintén a világklasszis regényre utal (A 101-es szoba). Két évtizeddel később jelent meg a 2084 című Ákos-album, amely egyértelmű utalás volt az Orwell-i világra. A korszellem azonban tizenkét év után ismét elérte, hogy alcímben megjelenjen az angol író, hiszen lássuk be: nehéz elképzelni, hogy lesz ennél kaotikusabb világunk. Pedig nyilván lesz. Ez már eleve kódolva van a rendszerekben. Mindezek ellenére az egyén nem is vágyhat nagyobb és fontosabb dologra, mint arra, hogy mindez legyen újra fikció.

Hogy ez min múlik, azt nem tudjuk. Majd talán tanítják évszázadokkal később. De sajnos arra is komoly esély van, hogy nem lesz kiket tanítani. Vagy akár arra is, hogy nem fog létezni az ember.

Az ősszel prezentált huszonkét dal mindkét fizikai hanghordozón egyforma eloszlásban jelenik meg: míg az első tizenegy dal az Északi oldal gyűjtőnevet kapta, addig a második tizenegy a Déli oldal nevet. A szövegi tartalmon kívül ez egyébként hangzásban is markánsan megjelenik, így a dupla album olyan koncepciózus magasságokba emelkedik, amelyre itthon még nem láttunk példát. De tovább megyek: egy keretes, jól felépített stúdióalbum is ritkaság manapság hazánkban, az alkalmi, gyorsfogyasztású slágerek korában, így egy dupla koncepcióalbum korábban is kellemes meglepetés lett volna, 2024-ben pedig egyenesen szürreális.

Az öt évig készült Metropolis egy monumentális mű, amelyet nem könnyű befogadni első hallásra. De még másodikra sem. Én viszont hiszem, hogy sok olyan album és könyv (és film is) van, amelyek nem adják meg magukat elsőre. Ilyenkor persze feladhatjuk, hiszen napjainkban új tartalmak százezerei sorakoznak és harcolnak a figyelmünkért. De ha a feltüntetett név mond nekünk bármit vagy volt bármikor is mély megélésünk vele kapcsolatban, akkor igenis küzdjünk meg az alkotással! Én így tettem – kritikám nem is szeptember végén jelent meg – , de kicsit sem bánom, mert egészen más mondatokat írok most le.

Lehet szeretni, lehet kritizálni ezt az albumot is, de megkerülni nem érdemes, mert túl sok gondolatot sűrít össze két korongra. Olyanokat, amelyek mindennapi életünk kérdései és dilemmái.

Talán túlzás nélkül kijelenthető, hogy nincs itthon még egy olyan előadó, akinek többet jelentene az albumformátum, akinek fontosabb lenne a fizikai hanghordozó(k) átadása az értő közönségnek. Az összetartozó gondolatokat nem csak érdemes egyben átadni, hanem kell is. Ezt felejtették el nagyon sokan. Vagy ha ezt nem, akkor a gondolkodást.