Nyolcadik utas a Cigánd

Vasárnap folytatódott a küzdelem a labdarúgó NB III-ban. Az eddig száz százalékos DEAC azt a Cigándot fogadta, melynek edzője az egykori Loki kedvenc, Igor Bogdanovics.

A népszerű szerb tréner éppen a minap mondta, semmi más vágya nincs, csak hogy valamikor leülhessen a DVSC kispadjára. Lehet, hogy ő - ismervén mentalitását - pillanatok alatt rendet vágna az öltözőben.
 
Mert azt mondani sem kell, hogy a Dóczy utcai stadionban semmi másról nem esett szó, mint a Loki nyíregyíházi kudarcáról. Volt a lelátón egy-két közel álló személyiség is, akik szerint csak duma, hogy rend van a társaságnál. 
A DEAC-nál viszont minden klappol mostanság. Pontveszteség nélkül állnak a tabella élén, egyedül az egész mezőnyben őjk mondhatják el magukról ezt.
 
Az ellenfél veszélyesnek tűnt. Megfogalmazta ezt Urbin Péter, az egyetemisták vezetője is, aki óvatosságra intett mindenkit, és kérte kerüljék a túlzott optimizmust.
 
A látottak alátámasztották Urbin mester szakértelmét. Mindkét fél tapogatózva állt hozzá, olyannyira, hogy ez a mentalitás jellemezte az egész első félidőt. Az újságírónak nem kellett felírni semmit, a kapusok is munka nélkül sütkéreztek. Szaknyelven szólva: óvatos, tapogatózó, egymás hibáira váró labdarúgók vigyáztak a játékszerre. Mert nem kergették, azt a vak is látta.
 
Szünet után egyesből kettesbe kapcsoltak a srácok, az igyekezettel nem volt baj, de az egymás iránti tisztelet megmaradt. Aztán a 80. percben az ellenféltől Kardos Kevin eresztett meg egy lövést, de Tóth Dániel fogta a kisebb bombát. Hat perc múlva eldőlt a három pont sorsa. A Cigánd ötösével egy magasságban jobbról, Lakatos Benjámin nagy bedobása következett. A kapu előterében megcsúsztatták a labdát, Soltészhoz került, aki tizenkét méterről, kissé balról a léc alá vágta. Jött még öt perc ráadás, de ez sem veszélyeztette a DEAC újabb sikerét.
 
Az egyetemisták nyolcadik sikerükkel, 24 pontjukkal messze a mezőny előtt állnak, és lassan barátkozhatnak a gondolattal, hogy jövő májusban akár osztályozót is vívhatnak az NB II-be jutásért.
 
NB III. Észak-Keleti csoport, 8. forduló:
DEAC - Bacsó Beton-Cigánd 1-0 (0-0)
 
W. Gy.