U17-es Eb: öt mérkőzés a DEAC Sportcampuson

A Dóczy utcai létesítmény is helyszíne a szerdán kezdődő U17-es labdarúgó Európa-bajnokságnak. Nagy futballnemzetek korosztályos csapatait láthatják a kilátogatók.

Május 17. és június 2. között hazánkban rendezik az U17-es labdarúgó Európa-bajnokságot. A kontinens és a korosztály legjobb csapatai hét helyszínen küzdenek majd a trófeáért, köztük a Dóczy utcán lévő DEAC Sportcampuson, ahol négy csoportmérkőzést és egy negyeddöntő-találkozót láthatnak a kilátogatók.

Olyan nagyágyúk lépnek pályára nálunk, mint például Anglia, Portugália és Németország, de a világ egyik legjobb utánpótlás-nevelői, a hollandok is itt játszanak, és csatába küldhetik többek között Enoch Mastorrast, aki az idei UEFA Ifjúsági Liga győztese, az AZ alapembere.

A kontinensviadal küzdelmeit négy négycsapatos csoportban bonyolítják le, mindegyik kvartettből az első kettő jut a negyeddöntőbe. A legjobb négy közé kerülő válogatottak biztosítják helyüket a november 10. és december 2. között rendezendő világbajnokságra. Hozzájuk ötödikként csatlakozik az a csapat, amely az elveszített negyeddöntő után megnyeri a helyosztót.

Az Európa-bajnokság összecsapásaira az u17eb.jegy.hu weboldalon van lehetőség jegyeket vásárolni. A csoportmeccsekre a belépők 1 000, a negyeddöntőre 1 500 forintba kerülnek.

Legyenek részesei Önök is a labdarúgás jövőjének!


Az U17-es Európa-bajnokság DEAC Sportcampuson rendezendő mérkőzései

Svájc–Hollandia, május 18., csütörtök 15:00

Portugália–Skócia, május 20., szombat 15:00

Németország–Skócia, május 23., kedd 15:00

Anglia–Svájc, május 24., szerda 15:00

negyeddöntő, május 27., szombat 15:00

 

Az U17-es labdarúgó Európa-bajnokság csoportbeosztása

A csoport: Magyarország, Írország, Lengyelország, Wales

B csoport: Szerbia, Spanyolország, Olaszország, Szlovénia

C csoport: Portugália, Franciaország, Skócia, Németország

D csoport: Horvátország, Hollandia, Svájc, Anglia