Hamar lehet javítania a DEAC-nak

A vasárnapi vereség után szerdán 14 órakor a DVSC II. lesz az ellenfél a Nagyerdei Stadionban.

Két győztesen megvívott bajnoki mérkőzés után – a Vasas II. elleni hazai pályán 3-0-ra, a diósgyőri második csapat ellen idegenben 1-0-ra győztek a fekete-fehérek – vasárnap kikapott a DEAC, a felforgatott védelemmel felálló egyetemisták 2-1-re kikaptak a Dóczy utcai Sportcampuson a Tiszafüredtől. A több játékosát sérülés miatt, két belső védőjét pedig sárga lapok következtében nélkülöző Sándor-legénység szerdán ismét bajnokit játszik az NB III Keleti csoportjában. Az első tavaszi fordulóból elhalasztott DVSC II. elleni találkozót 14 órakor rendezik a Nagyerdei Stadionban.

– A Füred elleni mérkőzés csalódást okozott számunkra, hazai pályán szenvedtünk vereséget, ráadásul a vendégek ebben a szezonban már másodjára tréfáltak meg minket, ami nagyon kellemetlen – nyilatkozta a jobb oldali védő posztján szereplő Bényei Balázs. – Erre az sem lehet mentség, hogy sok helyen kellett változtatnia az edzőnknek, és a meccs közben is dőltek ki tőlünk játékosok. Valahogy ezt a sok sérülést kellene kiküszöbölnünk, az állandóság sokat segítene azon, hogy kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtsunk. Bár ahhoz képest,  mennyit kellett változtatnunk az összeállításon az előző bajnokihoz képest, még így is megvolt minden esélyünk arra, hogy mi szerezzük meg a három pontot – mondta a hátvéd.

Balázsnak felvetettük, hogy mintha hiányzott volna az “élesség” a gárda játékából, és nem feltétlenül volt jobb a Tiszafüred, mégis megnyerte a mérkőzést. 

– Valóban, nem volt meg bennünk a gyilkos ösztön, holott természetesen nyerni akartunk. Sorra rossz döntéseket hoztunk, és amikor megkaptuk az első gólt, majd nem sokkal később a másodikat, az megtépázta hitünket. Kevésbé voltunk kombinatívak, mint az tőlünk megszokott, többnyire csak ívelgettük előre a labdát. A végefelé találtunk egy gólt, majd “benyomtuk” őket, mégsem alakultak ki igazán nagy lehetőségeink. Abból a szempontból jó, hogy szerdán máris meccs vár ránk, hogy hamar adódik lehetőség a javításra. Talán a sérültjeinkre gondolva jobb lett volna, ha van egy hetünk, de ezzel nem tudunk mit kezdeni, játszani kell, és tehetjük mindezt egy csodás stadionban. Nyilván a kis Loki ellen mindig különleges érzés pályára lépni, de a mi DEAC sikeréért küzdünk, és bízunk a három pont megszerzésében – fogalmazott Bényei Balázs.

NB III Keleti csoport, 21. forduló

DVSC II.-DEAC

2023. 03. 08. (szerda) 14 óra, Debrecen, Nagyerdei Stadion