Négy pontot hoztunk haza

A Debreceni Egyetem U17-es alakulatában duplázott Varga Zoltán Péter, aki ezzel főszereplővé vált.

A DEAC U17-es és U20-as futsalosai az ELTE-BEAC csapatával csaptak össze idegenben a hétvégén. A fiatalabb korosztálynak nem alakult jól az első félidő, hiszen kétgólos hátrányba került. A szünetet követően Varga Zoltán Péter duplájának köszönhetően összejött az egyenlítés. Harmati Tamás legénysége három fordulót követően veretlen a bajnokságban, jelenleg a második helyen áll a tabellán.

Az állás:

U20-as játékosaink villámrajtot vettek, mivel a harmadik percben már két találattal vezettek. A folytatásban Molnár Adrián faragott a hazaiak hátrányán, míg a pihenő előtt Kopjári Soma Csaba állította vissza a kétgólos különbséget. A második játékrészben mindkét csapat egyszer-egyszer köszönt be, így Vass Ottó tanítványai zsinórban második győzelmüket aratták a pontvadászatban.

Az állás:

 

Országos U17-es bajnokság 3. forduló
ELTE-BEAC-DEAC 2-2 (2-0)
gólszerzők: Boksay (9.), Kühne (16.), ill. Varga (25., 29.)

Országos U20-as bajnokság 3. forduló
ELTE-BEAC-DEAC 2-4 (1-3)
gólszerzők: Molnár A. (7.), Kubitsch (30.), ill. Sándor K. (2.), Tóth Barnabás (3.), Kopjári (20.), Farkas (37.)