A Diósgyőr ellen folytatódhat a jó sorozat

A rutinos Kónya Márk szerint a Debreceni Egyetem alakulata nagy hibát követne el azzal, ha lebecsülné a következő vetélytársát.

Hétközi fordulót rendeznek az NB III Keleti csoportjában szerdán. A tabella kilencedik pozícióját elfoglaló DEAC a tizennegyedik helyen álló DVTK második együttesét látja vendégül, a találkozó 17.30-kor kezdődik. A három egységgel rendelkező borsodiak eddig kétarcú gárda benyomását keltik, mivel a BKV Előre elleni 2-0-s fiaskó után előbb Jászberényben 4-1-re nyertek, aztán vasárnap a Körösladánytól kaptak egy nagy pofont (0-5). Sándor Tamás legénysége a füzesgyarmati idényrajton 2-1-re kikapott, ám a folytatásban elkapta a fonalat, amit az is alátámaszt, hogy minden sorozatot figyelembe véve hárommeccses győzelmi szériában van.

– Ugyan a Diósgyőrben főleg fiatal játékosok kapnak szerepet, ennek ellenére nem számítok könnyű összecsapásra, de itthon egyértelműen a három pont begyűjtése a célunk. Nem becsülhetjük le az ellenfelünket, mindenkinek oda kell tennie magát a siker érdekében. Ideális lenne, ha viszonylag hamar megszereznénk a vezetést, hiszen ezt követően még nyugodtabban futballozhatnánk. A füzesgyarmati kisiklás során sem játszottunk rosszul, de a helyzeteinkkel nem sáfárkodtunk megfelelően. A hétvégén a Vasas otthonában szép győzelmet arattunk, a diadal értékét növeli, hogy a hazaiaknál több rutinos labdarúgó is szóhoz jutott, elég csak Vida Mátéra, Géresi Krisztiánra vagy Ihrig-Farkas Sebestyénre gondolni. Alakul a játékunk, de fejlődni mindig lehet, emiatt nem dőlhetünk hátra – mutatott rá Kónya Márk.

A rutinos középpályás nyáron igazolt a csapatunkhoz, és a jelek szerint egyből húzóemberré vált, ugyanis eddig az összes bajnokit végigjátszotta.

– Most is azt érzem, hogy nagyon jó döntést hoztam, amikor elfogadtam a DEAC ajánlatát. Némi változás történt a keretben az előző idényhez képest, ettől függetlenül remek a csapategység. Szépen alakulnak a dolgok, abban bízom, hogy minél előkelőbb helyen zárjuk a bajnokságot, valamint a kupában is szép menetelésben reménykedem. Örülök, hogy ennyi játéklehetőséget kapok, a szakmai stáb bizalmát igyekszem minél jobb produkcióval meghálálni – fogalmazott Kónya.

NB III Keleti csoport 4. forduló
DEAC-DVTK II
2022. 08. 17. (szerda) 17:30, DEAC Sportcampus