A pályán és a Teniszkében is ünnepelne a DEAC

A Debreceni Egyetem harmadosztályban vitézkedő labdarúgói a Salgótarján elleni zárómeccsen tehetik fel az i-re a pontot.

Hétvégén a végső párharcokat rendezik a harmadosztályban, vasárnap utoljára futnak ki a csapatok a zöld gyepre az idei szezonban. Az egyetemisták számára is befejeződik a pontvadászat, egységeik számát még hárommal növelhetik, mely nem tűnik megoldhatatlan feladatnak. A záró játéknapon ugyanis azt a Salgótarjánt fogadják, mely gárdát ősszel már legyőztek. Igaz, november végén a bányászcsapat nem adta olcsón a bőrét, csak Székely 18. percben szerzett találatának köszönhetően sikerült elhozni a pontokat a nógrádi megyeszékhelyből.

A csapatok helyezései azóta alig változtak, a DEAC a 2., míg a Salgótarján a 17. helyen található a táblázaton. Bár a hétvégi vendégek elkerülték a biztos kiesést jelentő veszélyzónát, még nem nyugodhatnak meg, bennmaradásuk függ a többi csoport azonos helyén álló csapatok eredményeitől.

Várható, saját kezükbe vennék a dolgokat és győzelemmel szeretnék biztosítani harmadosztályú tagságukat a következő szezonra.

Az egyetemisták számára tét nélküli a párharc, ám a bajnoki ezüstérmet szeretnék ünnepelni szurkolóikkal együtt a Sportcampuson, egy vereség viszont ezt keserédessé tenné. Várható, hogy a nógrádiak megnehezítik a DEAC dolgát, ám ha a pályán kijön a két csapat közti valós különbség, nem kell izgulniuk az Egyetemi Sporttelepre kilátogató drukkereknek, a meccs után a játékosokkal ünnepelhetnek a pályán, majd a Teniszkében.

NB III Keleti csoport 38. forduló

DEAC – SBTC

05.29. 17:00      Sportcampus

Foto: deac.hu