Mindenkitől a maximum kell

Papp Ferenc szerint a Debreceni Egyetem csapata a Gyirmót ellen bemutatott produkcióra támaszkodhat.

A DEAC-hoz az NB II egyik kirakatcsapata, a Vasas érkezik szerda délután. A feljutásra pályázó angyalföldi gárda jelenleg a második helyen áll a tabellán. A fővárosi vetélytárs keretében bőven akadnak rutinos labdarúgók, elég csak Feczesin Róbertre, Jova Leventére vagy Otigbára gondolni. Egyébként Schindler Szabolcs variációs lehetőségei jócskán csökkentek, mivel különböző okok miatt holnap 10 játékosra sem számíthat.

“Sajnos nálunk sem ideális a helyzet, hiszen újabb emberek dőltek ki a sorból – kezdte a beszélgetést Papp Ferenc. – Mindenki tisztában van azzal, hogy a Loki mellett a Vasas kiemelkedik a mezőnyből, ebből kiindulva nagyon nehéz dolgunk lesz. Ellenfelünknél többen is szerepeltek korábban a válogatottban, ami tükrözi, hogy ez a keret már a legmagasabb osztályban is megállná a helyét. Meggyőződésem, hogy az angyalföldiek a következő idényben az NB I-ben állnak rajthoz. Nagyon örülnék, ha sikerülne a pontszerzés, de ehhez mindenkinek száz százalékot kell kiadnia magából. Néhány hete a Gyirmótot már megleptük hazai környezetben, ez a mérkőzés (1-1 lett a végeredmény – a szerk.) követendő példaként szolgálhat” – hangsúlyozta a rutinos belső védő.

A hosszúra nyúlt válogatott szünetet követően alakulatunk vasárnap a Békéscsaba otthonában vendégeskedett. Sokáig remekül tartották magukat Spitzmüllerék, de jött egy tíz minutumig tartó rövidzárlat, amit a viharsarkiak három találattal büntettek.

“Sajnálom ezt az összecsapást, mivel az első félidőben jó teljesítményt nyújtottunk, felvettük a versenyt a csabaiakkal. Aztán a második játékrészben tíz perc alatt három gólt kaptunk, ami megpecsételte a sorsunkat. Hogy mi okozhatta ezt a rövidzárlatot? Nehéz kérdés, de szerintem főleg a figyelmetlenség számlájára írható” – mutatott rá Papp.

Március közepén a koronavírus eléggé megtépázta a DEAC-ot, több játékos is elkapta a betegséget. Papp Ferenc ugyancsak pozitív tesztet produkált, így a Szeged elleni ütközetről lemaradt.

“Két hetet kellett kihagynom a betegség miatt, amit megéreztem Békéscsabán, ugyanis eléggé elfáradtam a találkozó végére. Egyébként két-három napig lázas voltam, fájt a fejem, valamint erőtlennek éreztem magam, aztán szerencsére egyre jobb állapotba kerültem” – zárta mondandóját a 31 esztendős hátvéd.

A DEAC-Vasas bajnokit a Debreceni Televízió élőben közvetíti. Az érdeklődők a DTV weboldalán, a Youtube-on, valamint a Médiacentrum Debrecen alkalmazásán keresztül is nyomon követhetik az eseményeket.

Merkantil Bank Liga NB II 31. forduló
DEAC-Vasas


2021. 04. 07. (szerda) 16:30, DEAC Sportcampus – zárt kapuk mögött