Öt játékos érkezett a DVSC-től

Folytatódik a DEAC labdarúgócsapatának erősítése. Fiatal és rutinos játékosok is érkeztek a Lokitól kölcsönbe.

A DEAC vezetősége mindent megtesz, hogy megerősítse a labdarúgócsapat keretét a tavaszi szezonra, és ezáltal jó esély nyíljon a bennmaradásra. Ebben a DVSC is partner, a két klub megállapodása értelmében az idény végéig öt Loki-játékos – Bényei Balázs, Kundrák Norbert, Kenderesi Dávid, Sármány Kristóf és Sárosi Norbert – szerepel majd kölcsönben nálunk. Ezzel nyolcra nőtt a DVSC-től érkezett labdarúgók száma, hiszen ősszel már Nikitscher Tamás, Szabó Kornél és Soltész János is a DEAC-ban futballozott.

A 31 éves jobbhátvéd, Bényei Balázs a DVSC-ben nevelkedett, majd a 2012-2013-as szezonban szerepelt kölcsönben az akkor NB II-es Mezőkövesd együttesében. Miután visszatért a Lokihoz, az akkori fiókcsapatban, a Létavértesben futballozott. Ezt követően Zoran Szpisljak elvitte magával Békéscsabára, ahol három szezont töltött, és itt mutatkozott be az NB I-ben is. A viharsarkiaknál összesen 76 bajnoki mérkőzést játszott, ebből 28 alkalommal az élvonalban lépett pályára. Végül 2017 nyarán tért vissza Debrecenbe, ahol az elmúlt időszakban összesen 54 NB I-es mérkőzésen kapott szerepet.

A 21 éves Kundrák Norbert 2019 nyarán érkezett a Lokihoz. Miskolcon született, és itt is kezdett el futballozni. Tizennégy évesen egy barátságos mérkőzésen már pályára lépett a DVTK felnőttcsapatában, sőt, gólt is szerzett. Ezután igazolt a Honvéd utánpótlásába, majd onnan nem sokkal később a Ferencvároshoz került. A felnőttek között tétmérkőzésen a Koroncói KSSZE ellen 9-0-ra megnyert kupamérkőzésen mutatkozott be 2016 őszén, ezen a találkozón három gólpasszt adott. 2017-ben a Budafoki MTE ellen 4-2-re megnyert Magyar Kupa elődöntőben kétszer volt eredményes, majd pályára lépett a fináléban is. Még ebben az évben profi szerződést írt alá a zöld-fehér klubbal. A Midtjylland elleni Európa-liga-selejtező mérkőzésen, mindössze 18 évesen debütált a nemzetközi porondon. 2018 januárjában a másodosztályú Soroksár SC vette kölcsön, ahol másfél évig futballozott. A 2018-2019-es szezonban 38 NB II-es mérkőzést játszott, és 14 gólt szerzett, ezt követően igazolta le a DVSC, ahol az előző idényben 19 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, és két gólt szerzett. A középpálya több pontján bevethető játékos rendszeresen tagja volt a korosztályos válogatottaknak.

Kenderesi Dávid a DVSC-ben nevelkedett. A 19 éves támadó minden korosztályos csapatban alapembernek számított, többször játszott eggyel idősebbek között. Az elmúlt négy évben 42 gólt szerzett az utánpótlás bajnokságokban. Az őszi szezonban a DVSC felnőtcsapatában négyszer kapott lehetőséget, a Kazincbarcika ellen gólt is szerzett. Emellett játszott öt mérkőzést a harmadosztályban szereplő kis Lokiban is.

Sármány Kristóf szintén 19 éves. Az FC Hatvan utánpótlás-csapatában kezdett el futballozni, majd 2016 januárjában igazolt a Debreceni Labdarúgó Akadémiához.  Támadóként és középpályásként egyaránt bevethető játékos, aki korábban kölcsönben szerepelt a Balmazújváros csapatában, egészen addig, amíg a klubot ki nem zárták a másodosztályból. Ezután visszatért a DVSC-hez, és a kis Lokiban futballozott. Ősszel ő is bizonyíthatott az első csapatban: Soroksáron és Kazincbarcikán kezdő volt, a hazai Győr elleni meccsen csereként kapott lehetőséget. Bő egy hete készül a DEAC-cal, és múlt héten, a DVSC ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen ő szerezte a meccs egyetlen gólját.

Az ötödik érkező Sárosi Norbert, aki előző két társához hasonlóan 19 éves. Nyíregyházán kezdett el futballozni, majd egy idényt eltöltött Mátészalkán. 2016-ban került a DLA-hoz, A középpályán és a védelemben egyaránt megállja a helyét. Az őszi szezonban kétszer is kezdő volt a DVSC első csapatában: Kazincbarcikán és itthon a Győr ellen bizonyíthatott.

(deac.hu)