Harcias mérkőzés, fontos győzelem

A Zalakerámia ZTE KK elleni sikerrel sorozatban negyedik győzelmét is megszerezte a DEAC kosárlabdacsapata az NBI A-csoportjában. A vendégek az első félidő után még két ponttal vezettek, de a nagyszünet után Tóth Ádámék látványos játékkal fordítottak, és végül 81-72-re diadalmaskodtak.

Minimális ideje volt a csapatoknak a felkészülésre, hiszen a Zalaegerszeg pénteken még Kecskeméten vendégszerepelt, míg Kovács Adrián együttese szombaton a Jászberényt fogadta. Nagy iramban kezdődött a találkozó, az első támadásokból Hines, majd Delas voltak eredményesek a hárompontos vonalon túlról. A folytatásban sem lassítottak a csapatok, de a hajdúságiaknak meggyűlt a baja a lepattanókkal és rengeteg üres helyzetet dobtak mellé, így a negyed derekán megléptek a vendégek (7-13). Tovább nehezítette a cívisvárosiak dolgát, hogy egy ártalmatlan szituáció után Guyton a kezéhez kapott, s nem tudta folytatni a játékot. A ZTE nagyszerűen szűkítette a területet védekezésben, a csereként beszálló Gleen pedig a pontszerzésben jeleskedett, így hiába javult fel a debreceniek játéka, a játékrész 20-15-ös zalai vezetéssel zárult.

A második tíz percre sokkal agresszívabban ment fel a DEAC, kőkemény védekezésüknek és gyors támadásaiknak köszönhetően négy perc után sikerült átvenni a vezetést Moore hármasával (25-24). Ezt követően fej-fej mellett haladtak a csapatok, debreceni részről az elmúlt hetekhez hasonlóan a cseréből érkező Drenovac hozott lendületet a játékba. A nagyszünethez közeledve ritmust tudott váltani a Zete, Delas és Szabó triplájával újra fordítottak. Hiába egyenlítettek a cívisvárosiak Hines zsákolása után, az utolsó szó ismét Szabóé volt, így 37-39-el mehettek az öltözőbe a csapatok.

A második félidő Moody triplájával indult, de a vendégek hamar visszavették a vezetést, és okos támadójátékkal tartották minimális előnyüket. Tóth Ádám domináns játékának köszönhetően tartotta a lépést a DEAC, Drenovac elképesztő zsákolása után pedig már a vendégek voltak kénytelenek időt kérni (51-52). Ezt követően Moody ziccerével a negyed derekán már a vezetést is sikerült átvenni, mely érezhetően megtörte a vendégeket. A játékrészből hátralévő időben Tóth, Drenovac és Hines vezérletével már hattal is megléptek a hajdúságiak, mely Duren utolsómásodperces ziccerével négyre olvadt (62-58).

A záró felvonás eleje is rendkívül intenzív játékot hozott, a hajdúságiaknál Moore, a Zetéből pedig Duren szállította a pontokat. A minimális debreceni vezetés állandósult, az agresszív védekezéseknek köszönhetően rengeteg büntetőt dobhattak a csapatok. A végéhez közeledve tovább nyílt az olló, Polyák szemfüles kosarával már nyolc volt közte (78-70). A Zalaegerszeg ugyan nem adta fel, de érezhetően elfáradtak az utolsó percekre, Tóth sokadik zsákolása pedig a kegyelemdöfést is bevitte. A Debreceni Egyetem gárdája ezzel sorozatban már négy győzelemnél jár, de ennél várhatóan jóval több kell majd szombaton Sopronban.

DEAC – ZALAKERÁMIA–ZTE KK 81-72 (15–20, 22–19, 25–19, 19–14)

 

 

 

https://kosarlabda.deac.hu