Az OTP Bank Liga 14. fordulójában, vasárnap 15.15 órától a DVSC az egyik közvetlen rivális, a Vasas otthonában vendégszerepel. A találkozóról az Újpest és a Kecskemét ellen is font...
Filep László és Roják Richárd a franciák elleni Eb-meccsre készülnek.
Lovas Loránd elmondta, a Debreceni Egyetem gárdája a Kaposvárral is megpróbálja felvenni a versenyt.
A DEAC futsalszakosztályának korábbi vezetője mindössze 49 éves volt.
A DEAC-nak nem sikerült feledtetnie a fehérvári kudarcot, 3-1-re nyertek a vendégek.
Lakatos Benjámin (DEAC) bízik benne, hogy a vasárnapi sikerrel visszatértek a helyes útra.
Az emberhátrányban is hősiesen küzdő DVSC-DEAC sorsa a hajrában pecsételődött meg.
A Debreceni Egyetem gárdája ebben az idényben először maradt pont nélkül a bajnokságban, emellett Hajdu Anna sérülése miatt is búslakodhatunk.
A DEAC férfi röplabdázói változatos eredményeket produkáltak az Extraliga első négy fordulójában: egy ötszettes meccset megnyertek, kettőt pedig elbuktak, míg legutóbb a címvédő Pé...
Szeptember végén volt utoljára NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzés a Dóczy utcai campuson, akkor a DEAC 3-1-re megverte a Körösladányt.
Már két góllal is vezetett a Kecskemét, de a Vasutas nagy erőket mozgósítva ledolgozta hátrányát és döntetlennel zárt idegenben.
A DEAC már a TikTokon is!
A kis DEAC a Hajdúsámsont fogadja, a DASE pedig Létavértesen vizitál hétvégén.
Az OTP Bank Liga 13. fordulójában a tabella 2. helyén álló, otthonában veretlen Kecskemét ellen lép pályára a Loki idegenben, szombaton 17 órakor.
Szerdán a Magyar Darts Liga kelet-magyarországi régiójának 20. fordulóját rendezték Debrecenben, az Arany Bikák Darts Sportegyesületénél. Huszonnyolc nevezőből 7 játékosunk képvise...