Andjelko Mandics vezetőedző és Mócsán Bálint után tehetséges fiatal játékosaival is sikerült megállapodnia a DEAC vezetőségének. A nemrégiben U20-as bajnoki címet szerző csapat nég...
Mazzag Dániel sportolói karrierje 2019-ig Székesfehérvárhoz, az azóta eltelt évek során pedig megszakítás nélkül Debrecenhez kötődik. Eddig négy idényben öltötte magára a DEAC feke...
Nagy Péter szűkítette a nemzeti együttes keretét.
Pénteken 18 órától újra hazai pályán szerepel a DEAC kosárlabdacsapata. Andjelko Mandics együttese egy győzelemmel lezárhatja a Sopron elleni, három győzelemig tartó párharcot.
A DEAC menedzsmentje nem változtatott a tavaly megfogalmazott elvein, az idén is igyekszik megőrizni az elmúlt szezonban meghatározó játékosait. Legutóbb egy tehetséges fiatal táma...
Az előzetesen kitűzöttnél sokkal jobb idővel, 21 óra 53 perc alatt futotta körbe a Balatont a DEAC UB-csapata. Az egyetemi klub 4+2 fős alakulata mellett még sok-sok egyetemi dolgo...
A Nagyerdei Stadionban, a MEFOB Fesztivál jegyében tartotta meg a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) az éves közgyűlését. Lóczi Lászlóné Kovács Mariannát és Bács Benc...
Hatalmas érdeklődés kísérte a DEAC szombati családi napját, amelyen tartalmas, változatos és látványos programok szórakoztatták a kilátogatókat a végig ragyogó időben.
A DEAC női futsalosai vasárnap a Főnix Arénában a Tolnával csaptak össze a Magyar Kupa döntőjében.
Hiába játszott fölényben, bő félórát pedig emberelőnyben a DEAC, nem tudta bevenni a Kisvárda második csapatának kapuját, így döntetlennel zárult a keleti rangadó.
Harmadik meccsét hozta le kapott gól nélkül a DVSC, ám az atomvárosban ezúttal csak egy pontot sikerült begyűjtenie a debreceni gárdának.
A DEAC idén május 6-án, szombaton 10 és 16 óra között rendezi a családi napját, amelyre szeretettel várunk mindenkit.
A jó idő beköszöntével az NB I. szerelmesei már egy dolgot biztosan sejthetnek: lassan, de biztosan végéhez közeledik a szezon. Ennek értelmében egyre több csapat számára kell hétr...
Az előző évhez hasonlóan ismét az aranyért száll harcba a Magyar Kupában a Debreceni Egyetem női futsalcsapata. Hazai pályán egyenlíthetnek a kosarasok, idegenben lépnek pályára a...
Egyesületünk Magyarország egyik legnépszerűbb sportágában, a kézilabdában szervez tábort a 2009 és 2014 között született fiúk részére.