A válogatott 3 helyet javított a világranglistán.
Ismét indul a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen a Bingoal Pauwels Sauces WB Pro Team, amelynek színeiben tavaly a belga Laurens Huys az utolsó percig harcban volt a...
Az Európai Cselgáncs Szövetség (EJU) Sipőcz Richárdot választotta a tavalyi év legjobb junior versenyzőjének.
Papp Ferenc szerint a Debreceni Egyetem csapata a Gyirmót ellen bemutatott produkcióra támaszkodhat.
Fazekas Balázs szerint a Debreceni Egyetem csapata már a második helyre hajt.
Ismét hosszabb szünet van a férfi futsal NB I-ben, ennek pedig az a magyarázata, hogy a magyar válogatott két Eb-selejtezőt is játszik az elkövetkező napokban.
A DEAC a bajnokságban kétszer már legyőzte szerdai negyeddöntős ellenfelét.
A bolgárból azerivé lett Bojanka Kosztova nyert összetettben női 59 kilogrammban a súlyemelők moszkvai Európa-bajnokságának hétfői versenynapján; a kategória magyar szereplője, Árv...
A paraevezős Pető Zsolt (PR1) és a Fehérvári Eszter, Ferencz Panna női könnyűsúlyú kétpár legközelebb az A döntőben versenyezhet az evezősök szerdáig tartó európai olimpiai kvalifi...
Az Egyiptomi Labdarúgó Szövetség (EFA) hivatalos levélben fordult a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőségéhez, hogy engedje el a tokiói olimpiára Mohamed Szalah-t.
Pétervári-Molnár Bendegúz egypárban futamgyőztesként középdöntőbe jutott hétfőn az evezősök szerdáig tartó európai olimpiai kvalifikációs versenyén, az olaszországi Varesében.
71 éves korában elhunyt Maczkó Gyula, a DVSC egykori remek csatára.
A DEAC két lánycsapata idegenben lép pályára
Erling Haaland édesapja, Alf-Inge Haaland és a futballista ügynöke, Mino Raiola az FC Barcelonával és a Real Madriddal is egyeztetett az esetleges klubváltásáról. A RAC1 nevű katal...
A labdarúgó NB II 30. fordulójában a listavezető Debreceni VSC a 6. helyezett Soroksárt fogadta.