A mai napon a spanyol első osztályban szereplő San Pablo Burgos hivatalos honlapján jelentette be Somogyi Ádám leigazolását. A játékosnak a 2021-22-es szezonra is élő szerződése vo...
A tokiói nyári olimpia magyar érmesei és pontszerzői (az első hat között végzettek).
A csapat hazai pályán is kiszolgálná a szurkolókat.
Vasárnap 17.45 órától a fővárosi lila-fehéreket fogadja a Loki a Nagyerdei Stadionban.
A hatszoros aranylabdás argentin Lionel Messi nem marad az FC Barcelona labdarúgója, számolt be róla a katalán klub honlapja csütörtökön.
A mieink 8-6-ra kikaptak a spanyoloktól az elődöntőben.
A szeptemberi mérkőzésektől kezdve minden európai labdarúgó világbajnoki selejtezőn alkalmazzák majd a videobírót (VAR).
Elkészítették a csoportbeosztásokat a tokiói olimpia karate versenyeire. A sorsoláson kiderült, hogy a 75 kg-os súlycsoportban a magyar színeket képviselő Hárspataki Gábor japán, u...
Szlovákia ellen vívott felkészülési találkozót a korosztályos nemzeti csapat.
Csipes Tamara ezüstérmet szerzett a kajak egyesek 500 méteres versenyében a tokiói olimpián, míg a japán fővárosba a szám kétszeres címvédőjeként érkezett Kozák Danuta ezúttal lema...
Vasárnap kora délutántól mindenki jól érezheti magát a Nagyerdőn, a DVSC-Decathlon családi napon.
A magyar válogatott 26-22-es vereséget szenvedett a norvég válogatottól.
Szerződést hosszabbított a DVSC többszörös utánpótlás-válogatott labdarúgójával, Bévárdi Zsomborral.
Testvére, Lőrincz Tamás is az aranyéremért jétszik.
A DHK tehetségei a felnőttek között bizonyíthatnak.