A Csokonai Színház társulata mély megrendüléssel fogadta a hírt, hogy elhunyt Hegyes Gabriella, a Csokonai Színház örökös tagja.
Debrecen nemrég átadott új színháza, a Csokonai Fórum adott otthont a XI. Országos Színházi Évadnyitónak. A Csokonai Színház társulata és énekkara Szabó Magda utolsó regényének szí...
A Berettyóújfalui Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki a nappali órákban bement a sértett házába és meglopta őt.
Az ingatlanközvetítő adatai szerint tavaly 23 százalékkal több külföldi fektette pénzét magyar ingatlanba, ami több mint 2700 ingatlanvásárlási kérelmet jelent.
Nagyfelületű aszfaltozási munkálatok kezdődnek mától Debrecenben, a Derék utca és a Kishegyesi út kereszteződésében.
Szeptember 9-én lesz a premierje Mihail Sebastian Névtelen csillag című romatikus komédiájának. A darabban a férfi főszereplőt Csata Zsolt alakítja, akit az Edmondban már láthattun...
Bényei József újságíró, író, költő, színházigazgató halálának 5. évfordulójára emlékeznek a DAB székházban.
Egyszer lesz az Apolló moziban Carson Coma koncertfilm!
Vasárnap este Debrecenbe érkezik a film és itt lesznek az alkotók is.
A programsorozat nyitónapján a látogatók ízelítőt kaphatnak Magyarország, Izrael és Líbia hagyományos sóletjéből, de vegán sóletet, és kóser édességeket is meg lehet kóstolni.
Az érdeklődők végigsétálva az Agóra hídján “bejárhatják” a Naprendszert, majd egy rövid bevezető előadás után, csillagász szakember vezetésével, távcsövön keresztül megcsodálhatják...
A debreceni rendőrök a felvételen látható férfi azonosításában kérik a lakosság segítségét.
Debrecenben a jövő gazdaságát építjük! A zöld szempontok érvényre juttatásával együtt leszünk versenyképesek és győztesek a 21. században! A város ezzel a díjjal is azt üzeni a vil...
Egy teljes héten keresztül vibrált Debrecen városa: ingyenes művészeti programok, kiállítások, crossover produkciók, könnyű- és komolyzenei koncertek, táncbemutatók, kézműves sörök...
Befejező szakaszához ért a debreceni Bethlen utca és az Egyetem sugárút kapacitásnövelő beavatkozása. A részletekről sajtótájékoztató keretében számoltak be Papp László, a város po...