Délután még a versenyfilmeket nézhetjük ám este kiderül, kik a díjazottak a Malter Filmfesztiválon.
A Malter Filmfesztivál pénteken és szombaton is várja az érdeklődőket.
Debrecen Kismacs városrészében, a Napraforgó utcán – a Zápor és Virágos utca közötti szakaszon – zajlott munkálatokról sajtótájékoztató keretében számolt be Katona Erzsébet, a terü...
Idén körülbelül 50 éve parcellázták fel az egykori TSZ földeket Debrecen határában.
Debreceni filmrendezők kerekasztala.
A részletekről sajtótájékoztatón számolt be Papp László, Debrecen polgármestere, Széles Diána alpolgármester és Rózsahegyiné Juhász Éva, a Debreceni Karitatív Testület elnöke 2022....
Családi nappal ünnepelték a Fényes udvar megépülésének 50. évfordulóját
Az Országos Mentőszolgálat 2018-ban alapította ezt a védjegyet azzal a céllal, hogy az azonnali életmentés feltételei a lehető legtöbb nyilvános helyen biztosítottak legyenek Magya...
Terv szerint haladnak a munkálatok a Civaqua-programban. Az első ütem befejezési határideje 2023 novembere. A fejlesztés természetvédelmi, mezőgazdasági és jóléti célokat is szolgá...
Október 4. és 11. között egy egész héten át ünneplik az állatokat a Debreceni Állatkertben, a jeles nap alkalmából pedig az intézmény hagyományaihoz híven idén ősszel is országos r...
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata az 1848-49-es szabadságharc hősei, az 1849. október 6-án, Aradon kivégzett honvédtábornokaink emléknapja alkalmából megemlékezést és koszor...
A Szfinx-től az István, a királyon át a Zorallig!
Energetikai felújítás kezdődött a Debreceni Hétszínvirág Óvodában. A fejlesztés részleteiről Papp László polgármester, Pósán László országgyűlési képviselő és Varga András önkormán...
Október 5-én Szabó Magda 105. évfordulóját ünnepeljük. Ennek aprópóján a mai napon mutatták be a 2023-as naptárkönyvet.
Első alkalommal hirdeti meg a Richter különleges ötletmaraton versenyüket, melyre olyan alap- és mesterszakos hallgatók jelentkezését várják, akik szeretik a kihívásokat, a kreatív...