A munkálatok megkezdése kapcsán Pósán László országgyűlési képviselő és Türk László önkormányzati képviselő tartott sajtótájékoztatót a Gyopár utcán 2021. június 9-én.
Néhány nap alatt már a második eset.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2021-ben is akkor rendeli meg a szúnyoggyérítési munkálatokat, ha azt indokolttá teszik a vizsgálati eredmények. Az önkormányzat szem előtt...
Az ENSZ 2008-ban nyilvánította hivatalos jeles napjának az Óceánok Világnapját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a bolygónk felszínének több mint 70 százalékát borító óceá...
A debreceni Böszörményi út és a Békessy Béla utca kereszteződésben – a csomópont áteresztőképességének növelése, a forgalom felgyorsítása és az áthaladás biztonságosabbá tétele érd...
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. és az ÚtraManó mobilapplikációt fejlesztő Plukkido csapat együttműködésének köszönhetően megszületett Magyarország első ÚtraManó villamosa. A járat...
Ideiglenesen 20 embernek kellett elhagynia otthonát.
Május eleje óta alacsony értékeket mérnek Debrecenben.
A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A koronavírus-világjárvány hazánkban is követelt áldozatokat – köztük sajnos fiatal, kisgyermekes szülőket is. A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról szóló...
Új pályázati lehetőség érhető el a könnyűzene iránt érdeklődő debreceni középiskolások számára. A város egy különleges helyszínt és szakmai támogatást nyújt a fiataloknak egy telje...
Pedagógusnap alkalmából legkiválóbb dolgozóinak munkáját díjazta a Debreceni Szakképzési Centrum. A június 7-i ünnepségen a szakképzési centrum 14 munkatársa és egy tantestülete ré...
A Méliusz Juhász Péter Könyvtár legújabb helytörténeti kiállítása Libaúsztató helyén Debrecen első lakótelepe – Libakert címmel nyílik 2021. június 8-án 17 órakor a MÉLIUSZ Újkerti...
Életfogytig tartó fegyházra ítéltek két férfit, aki 2019-ben megölt egy idős asszonyt a Hajdú-Bihar megyei Pocsajon, fiatalkorú társuk 14 év börtönt kapott - tájékoztatta a Debrece...
Összesen 7 idős asszonyt raboltak ki egy hónap alatt Debrecenben.