Továbbra is terelőútvonalon a 30-as és a 30A jelzésű autóbuszok
A megyei önkormányzat és a DSZC által közösen szervezett program célja a falu- és tanyagondnokok felkészítése a kistelepüléseken végzendő feladataik ellátására.
A Pozitív Centrum Táncművészeti Egyesület Táncakadémia és Táncszínház októbertől minden hónapban nyilvános táncórát hirdet, amin bárki részt vehet, s még segíthet is.
Az 1931 óta minden évben október 4-én, az állatok védőszentjeként is tisztelt Assisi Szent Ferenc emléknapján tartott az Állatok Világnapja piros betűvel szerepel minden állatbarát...
2021. október 1-vel új menetrend szerint, már csak hétvégén és ünnepnapokon közlekedik a Zsuzsi Erdei Vasút. A megváltozott menetrend azonban nem jelenti azt, hogy a kisvonat nyugo...
Októberben újra elindul a Vasárnapi tudomány című ismeretterjesztő programsorozat. A résztvevők az egyórás foglalkozásokon bepillanthatnak a különböző tudományterületek rejtelmeib...
Megnyitotta kapuit a Telekom által létrehozott közösségi alkotótér, a Kraft Lab Debrecenben. A különleges lehetőségeket hordozó létesítmény nyitó bulija szeptember 29-én, 15 órától...
Ismét gyarapodott az intézmény parlagi szamárállománya.
A legtöbb új donor Debrecenben jelentkezett vért adni az országos Légimentő-véradókampányban. Összesen 35-en nyújtották életükben először karjukat, így nem csak életeket mentettek...
A lakosság igényeit figyelembe véve, Debrecen város vezetése úgy döntött, leszerelik a Jászai Mari téri parkoló sorompós rendszerét. A Cívis Ház Zrt. és a DV Parking Kft. által köz...
A SeaMaster Products Kft. nagy mennyiségű és értékű gyorsfagyasztott pizzát adott át a Debreceni Karitatív Testületnek 2021. szeptember 29-én. Az eseményen Széles Diána alpolgármes...
Kifejezetten fiatalok számára hoztak létre egy olyan közösségi teret, amelyet KraftLabnak neveztek el.
Ünnepélyes keretek között mutatkozott be Debrecenben az Inter Traction Electrics Kft. Mercedes-Benz REFORM 600 IC normálpadlós távolsági autóbusza szeptember 28-án. A saját fejlesz...
Lassú ütemben, de folyamatosan nő a szennyvíz koronavírus-koncentrációja országszerte.
Debrecenben, 2021. szeptember 28-án hivatalosan is megnyitotta irodáját a HBM Kft. A világ egyik legnagyobb, speciális mélyépítéssel foglalkozó cégcsoportjának, a francia Soletanch...