HALLatlanul „zajos” nyitány

Útjára indult a 2023/24-es tanév második félévének Campus Party-sorozata a Debreceni Egyetem parti blokkjának ikonikus színterén, a HALL-ban. Az első alkalmat épp Valentin-napon nyitotta meg a közkedvelt lemezlovas, a DE visszatérő sztárvendége, Koósz Milán.

Egyfajta pikantériát adott a HALL-nyitónak, hogy épp Valentin-napra, így a február 14-i szerdára esett az indulás dátuma. Már az esti órákban nagy volt a készülődés a cívisváros központjában, hiszen megannyi egyetemista szerette volna már az első héten megindítani a bulivonatot, hogy a szemeszter hangulat tekintetében mindenféleképpen lendületes alapot kapjon már így a legelején.
 
Leszállt az éj, a kapuk megnyíltak, a jegypénztáraknál pedig tömött sorokban álltak az egyetemista hölgyek és urak, hogy megvásárolják a még megmaradt belépőket vagy épp érvényesítsék előre megvásárolt tikettjüket. A HALL zenei pultja mögött már szólt az elektronikus talpalávaló, amelyről az egyetem fáradhatatlan örök rezidens dj-je, dj. PéGé gondoskodott. Természetesen a kiszolgálópultok személyzetes is tárt karokkal várta a vendégeket. No persze nem csupán tárt karokkal, hanem megannyi különleges itallal, amelyek közül jó néhányhoz kedvezménnyel lehetett hozzájutni az alkalomra való tekintettel. Megfelelő mértékű belső és zenei bemelegítés után pedig színpadra futott a Gólyatáborok, egyetemi partik örökmozgó, örök aktív visszatérő zenemestere, Koósz Milán.
 
 
Természetesen ekkor már nem volt korán, mégis egyetemisták százai énekelték a legnagyobb szerelmes slágereket, legújabb listavezető trackeket, a múlt és a jelenkor topslágereit. A buli egészen hajnalig tartott, így a hagyomány nem tört meg. Újabb sikeres szemeszternyitót tudhat maga mögött a HALL.
 
A partivonat azonban teljes gőzzel zakatol tovább. Nem is akármilyen Campus Party elé nézünk február 21-én szerdán, a hónap második HALL-bulijában. Aznap lesz ugyanis a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa fináléja, az előzetes (diadal)ittas ez által tehát jócskán garantált.
Holnap, szerdán, Regán Lili foglalja el méltó helyét a pult mögött, míg a rezidens Juhász Laci lesz. Aztán március 6-án Jauri robbantja a tavaszindító banzájt.
 
Barna Marci, fotó: Campus Party