Debreceni joghallgató sikere az ügyészség pályázatán

Második helyen végzett a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója a Magyarország Ügyészsége által meghirdetett Kozma Sándor Tudományos Pályázaton. Kocsner Dalma a díjat az ügyészség napja alkalmából tartott ünnepségen Polt Péter legfőbb ügyésztől vette át.

Magyarország Ügyészsége minden évben meghirdeti az első királyi főügyész, Kozma Sándor nevét viselő tudományos pályázatot, amelyen az ügyészség munkatársai, az ügyészi munka iránt érdeklődő joghallgatók és fiatal jogászok vehetnek részt. Az idei díjakat az ügyészség napja alkalmával tartott ünnepségen Polt Péter legfőbb ügyész adta át.

A megmérettetésen joghallgatói tagozaton második helyen végzett Kocsner Dalma, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar (DE ÁJK) végzős hallgatója Az idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személyek fokozott büntetőjogi védelmének lehetséges útjai című pályamunkájával.

A debreceni hallgató a hirek.unideb.hu-nak elmondta: fontosnak tartja a fogyatékossággal élők és az idősek kiszolgáltatott helyzetének kezelését. A kutatás irányának meghatározásában nagy segítségére volt konzulense, Pápai-Tarr Ágnes, a kar Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszékének docense.

- Az általam választotthoz hasonló téma korábban ugyan már szerepelt a Kozma Sándor Tudományos Pályázat ajánlott témái között, de kutatásom során azt tapasztaltam, hogy hasonló, összegző jellegű tanulmányt nem készítettek még erről – fogalmazott Kocsner Dalma.

A díjazott hallgató szerint tanulmányának legfontosabb megállapítása az, hogy meg kell vizsgálni, a fogyatékossággal élők és az idősek áldozattá válásának esetében a különleges bánásmód intézményének érvényesülése milyen kiegészítő jogszabályi és módszertani változtatásokkal biztosítható maradéktalanul.

Kocsner Dalma arról is beszélt, hogy tanulmányai során az érdeklődése erőteljesen a büntetőjog felé fordult, amiben minden bizonnyal szerepe volt annak is, hogy ősszel szakmai gyakorlaton vett részt a Debreceni Járási Ügyészségen, illetve érdeklődik az ügyészi és a bírói hivatás iránt.


Sajtóközpont - OCs