Újra megnyitott a Professzori Teaház

A Gyermeknevelési és Gyógypedagógia Kar, valamint a Fogorvostudományi Kar egy-egy tehetséges kutatója mutatta be tudományos eredményeit hétfőn a Professzori Teaházban. A Debreceni Egyetem egyetemi tanárai és professor emeritusai a digitális fogászati technológiák térnyeréséről, valamint a internethasználattal kapcsolatos digitális egyenlőtlenségekről hallhattak.

A Debreceni Egyetem soha nem látott fejlődési pályán van – mondta köszöntőjében Kossa György, a fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Megemlítette a hétfőn átadott új Gyermeksürgősségi Központot, mely amellett, hogy segíti a gyermekek ellátását, az oktatást és a tudományt is támogatja. Beszélt emellett a júliusi Európai Egyetemi Játékokról is, ahol várhatóan minden eddiginél több egyetemi sportoló vesz majd részt. Mint mondta: a Debreceni Egyetem gazdasági mutatói felülmúlják az összes vidéki felsőoktatási intézményét, melyekben a DE nem versenytársakat, hanem kollaborációs partnereket lát.

Kossa György megjegyezte, hogy több mint egymilliárd forinttal nőtt az intézmény innovációs bevétele, és az egyik legfontosabb feladat lehet a jövőben, hogy sikeres brandet építsen a DE. Beszélt az infrastrukturális beruházásokról, így például a járműlabor építéséről, a Műszaki Kar bővítéséről, valamint a Gyógyszerésztudományi Kar nemrég birtokba vett új épületéről és a Nemzeti Gyártó-Kutató-Oktató Középüzemről, melyek az egyetem stratégiai céljaihoz illeszkedő fejlesztések. Kossa György hangsúlyozta: a magyar egészségügynek megkerülhetetlenül stabil pontjává vált az egyetem és szót ejtett a tervezett magánegészségügyi szerepvállalásról is. A kuratórium elnöke gratulált azoknak az egyetemi tanároknak és professor emeritusoknak, akik az elmúlt hetekben díjakat, állami elismeréseket vehettek át. A díjazottak listája a mellékelt dokumentumban tekinthető meg.

A Professzori Teaházban minden alkalommal a bemutatkozó karok által delegált tehetséges fiatal kutatók mutatják be tudományos munkájuk eredményeit. A hétfői eseményen a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, valamint a Fogorvostudományi Kar szakemberei tartottak előadásokat.

Bágyi Kinga, a Fogorvostudományi Kar dékánja ismertette, hogy rengeteg lelkes tehetség dolgozik a karon, többségüket már az egyetemi évek alatt megérintette a kutatói munka. Hozzátette: nem csak az oktatásban, hanem a kutatásban is szeretne fejlődni a FOK, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy bemutassák a rendelkezésre álló korszerű fogászati eszközöket, ezzel a területtel számos kutatás is foglalkozik. Suta Márton, a FOK tanársegédjének előadása is erről, a digitális technológiák fogászatban betöltött szerepéről szólt. 

A fiatal szakember bemutatta a fogászati eszközök fejlődéstörténetét, így egyebek mellett a fogászati fényképezés, a digitális radiológia, a digital smile design, az arcszkennelés, az intra- és extraoralis szkennerek, a statikus és dinamikus navigációs rendszerek, a fogszín-meghatározás, valamint az implantátum beültetési technológiák gyakorlati alkalmazási lehetőségeit. Kiemelte, hogy a legújabb eszközök folyamatosan erősítik a szakma fejlődését, aminek köszönhetően elindulhat a digitális fogaszati képzés az egyetemen, hiszen az elérhető technológiák alkalmazása széles körű tudást igényel.

Gortka-Rákó Erzsébet, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar dékánja a következő előadás kapcsán kiemelte: a Debreceni Egyetem olyan tehetséggondozó programokat működtet, amelyeken keresztül a fiatalok oktatóként és kutatóként egyaránt részt vehetnek a felsőoktatásban. 

Túri-Galán Anita, a kar adjunktusa már mesterszakos hallgatóként bekapcsolódott ebbe a tevékenységbe és részt vett a doktori programban is. Kutatásában azt vizsgálta, hogy az internethasználat milyen hatással lehet a társadalmi egyenlőtlenségekre, a világháló terjedésével mindenkinek elegendő esélye van-e azt használni. Megállapításai szerint nem következett be a várt pozitív változás, noha Magyarország az internetelérés szempontjából sokat lépett előre az elmúlt tizenhárom évben. A hátrányos helyzetű fiatalokra vonatkozó vizsgálatából azt a következtetést vonta le, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek újabb dimenziókkal bővültek az eszközök és a digitális tudás hiánya, a korlátozott hozzáférés és a kedvezőtlen finanszírozási lehetőségek miatt.


A Professzori Teaház eseményén az előadásokat követően a professzoroknak lehetőségük nyílt megvitatni a hallottakat, valamint az egyetemhez kapcsolódó lehetőségeket és kihívásokat a kurátorokkal, illetve az előadókkal. 

 

Sajtóközpont - BZ