A Debreceni Egyetem az erdélyi és partiumi magyar műszaki értelmiségért

Befejezték tanulmányaikat Nagyváradon a Debreceni Egyetem Műszaki Karának gépészmérnök hallgatói, akik a Partiumi Keresztény Egyetemre kihelyezett magyar nyelvű képzésben vettek részt. A két intézmény közös célja, hogy ez az oktatási forma mielőbb romániai akkreditációt is kapjon.

Azt a tíz gépészmérnök hallgatót köszöntötték a Debreceni Egyetem Műszaki Karán, akik az egyetem nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemre kihelyezett képzésén sikeres államvizsgát tettek. A körösparti városban, Debrecen testvérvárosában ez az oktatási forma 2020 szeptemberében 25 fővel indult el, jelenleg három évfolyamon 63-an tanulnak ilyen keretek között – ismertette Mankovits Tamás, a Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszék vezetője.   

A DE oktatási rektorhelyettese nemcsak a frissen végzett hallgatóknak, hanem a képzésben közreműködőknek, az oktató tanároknak is gratulált. 
  

- A Debrecen Egyetem egyik fontos missziója a határon túli magyar nyelvű felsőoktatás felkarolása. Számos külhoni intézménnyel működünk együtt, aminek egyik formája a kihelyezett képzések indítása.  Közös célunk a Partiumi Keresztény Egyetemmel, hogy ez az oktatási forma mielőbb romániai akkreditációt is kapjon – mondta Bartha Elek.  

Nagy Sándor, a nagyváradi képzés szakkoordinátora, az Államvizsga Bizottság elnöke felidézte, hogy a kihelyezett tanszék elindításakor olyan aggályok merültek fel, mint például, hogy lesz-e elég oktató és hallgató, tudnak-e kellő számú gyakorlati helyet biztosítani. Később a covid-járvány okozott némi zavart, mégis sikerült minden nehézségen felülkerekedni.     

- A most végzetteknek azt kívánom, hogy minél hamarabb találják meg helyüket a társadalomban, vigyék jó hírét a Debreceni és a Partiumi Egyetemnek – jelentette ki.  

Jávor András, a DE professor emeritusa, rektori főtanácsadó, a Magyar Rektori Konferencia Határon Túli Bizottságának elnökhelyettese és annak az európai uniós pályázatnak a szakmai vezetője, amely nyomán elindulhatott ez a képzési forma, hangsúlyozta: a Debreceni Egyetem fő célja ezzel a romániai, erdélyi magyar ajkú értelmiség erősítése, gyarapítása.   

- Tudjuk, hogy vezető tisztséget csak diplomával lehet betölteni. Az itt megszerzett tudás és vezetői beosztás a társadalom, a kisebbség sorsának alakulásához és fejlődéséhez is sokkal inkább hozzá tud járulni. Hisszük, hogy a Debreceni Egyetemtől kapott diplomával a világon bárhol el lehet helyezkedni – fogalmazott.   

A Műszaki Kar dékánja arról beszélt, hogy mivel Debrecen és Nagyvárad földrajzilag közel található egymáshoz, logikus, hogy bizonyos oktatási feladatokat megosszanak egymással. A Partiumból érkező hallgatók aránya a szakon jelenleg 8-10 százalék.   

- A Nagyváradra kihelyezett gépészmérnök képzésre úgy tekintek, mint a Szolnokon hamarosan indulóra, csak éppen Szolnok a határainkon belül van – emelte ki Husi Géza, aki egyik diplomáját angol nyelven éppen Nagyváradon szerezte.  

A kari vezető szerint az is a debreceni diploma mellett szól, hogy a DE a különböző nemzetközi egyetemi ranglistákon rendre előkelő helyen szerepel.  



Sajtóközpont - OCs