Nívós szakmai elismeréseket kaptak a ZK oktatói

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar három szakembere vehetett át elismeréseket kreatív alkotói tevékenységének, valamint sajátos, virtuóz előadásmódjának köszönhetően. Az oktatók hazai és nemzetközi megmérettetésen végeztek a legjobbak között.

 Bartók Rádió Petőfi 200 címmel hirdetett zeneműpályázatot, melyre Petőfi Sándor verseit, vagy azok részleteit felhasználva készíthettek kórusműveket a jelentkezők a Magyar Rádió Gyermekkórusa számára. A felhívás célja az volt, hogy zenével ünnepeljék meg a reformkor lángelméjét, összekapcsolják a  különböző művészeti ágakat és megismertessék a legifjabb generációval Petőfi életművének jelentőségét. 

A kiírás legjobbjainak választott műveket a gyermekkórus hangversenyén, a Zeneakadémián mutatták be, és itt díjazták a nyertes darabok szerzőit is. Az eseményen felcsendült Szalai Katalin, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszék mesteroktatójának Pinty úrfi című darabja is, mely a pályázaton az első helyet szerezte meg. A Debreceni Egyetem oktatója a Zeneakadémia színpadán vehette át a győztesnek járó oklevelet.

A kiírás során a Zeneművészeti Kar Rézfúvós és Ütőhangszer Tanszék óraadó tanárának, Sárvári Józsefnek (a fotó bal oldalán) a művét is díjazták. A Szeget szeggel című darab a harmadik helyezést érte el. 

Nemzetközi elismerésben részesült  Csorba Gergő, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Vonós Tanszékének tanársegédje, akit a világ vezető online zenei versenyén, a Nemzetközi BTHVN Wien Music Competition sorozat keretében díjaztak. A versenyt, melynek célja, hogy lehetőséget adjon a fiatal tehetséges zenészeknek a fejlődésre és a megmérettetésre, évente rendezik meg. Bármilyen nemzetiségű és korosztályú zenész jelentkezhetett rá zongora, húros, vonós, valamint fúvós hangszerek, továbbá ének- és kamarazene kategóriákban. A pályázatokat videón kellett elküldeni, ezeket aztán egy neves külföldi művészekből álló szakmai zsűri értékelte és rangsorolta. 

A beérkezett művek közül választották a gitárosok kategóriájában a legjobbnak a DE ZK szakemberét, aki két olasz művészt megelőzve a verseny első díját hozhatta haza Bécsből.

Csorba Gergő elárulta, hogy az elismerés nagyszerű szakmai visszajelzés a több évtizede tartó munkájával kapcsolatban, megerősítése annak, hogy folyamatosan fejlődik és a siker a Debreceni Egyetem számára is kiemelt jelentőségű.

A díjátadót és a gálakoncertet a bécsi Musikverein impozáns épületében, az újévi koncertek helyszínén rendezték meg.
 

fotó:MTI