FibroScan a hatékonyabb betegellátásért

A hazai egyetemi centrumok közül elsőként a Debreceni Egyetem szerezte be a legújabb típusú FibroScan készüléket, amelyet a májbetegek komplex non-invazív kivizsgálásában alkalmaznak. Az eszköz az eddiginél is magasabb színvonalú és hatékonyabb betegellátást tesz lehetővé. A mintegy hatvanmillió forint értékű, egyetemi forrásból megvásárolt készüléket hétfőn adták át ünnepélyesen a Klinikai Központ Gasztroenterológiai Klinikáján.

Az önálló Gasztroenterológiai Klinika 2021 novemberében jött létre. Az intézményben a megalakulás óta eltelt időszakban jelentős fejlesztések történtek, melyek közül kiemelkedő fontosságú a FibroScan készülék beszerzése és klinikai alkalmazása. 

Az ország első önálló Gasztroenterológiai Klinikája a rektori vezetés teljes támogatásával jött létre, és óriási perspektívái vannak. Az, hogy a FibroScan készülék most ide került, az az intézmény fejlődésének fontos állomása. A klinikán megvan az a csapat, amire alapozni lehet, a kiváló szakemberek elérhetik, hogy a Debreceni Egyetem gasztroenterológia területén is kiemelt ellátási hely és tudományos műhely legyen – hangsúlyozta a hétfői átadóünnepségen Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora. 

A Gasztroenterológiai Klinika létrehozása a Klinikai Központ 2021 januárjában kezdődött integrációjának fontos része volt. Megalapítását a betegek számának emelkedése mellett a gasztroenterológia és hepatológia jelentős fejlődése indokolta.

 Az önálló klinika biztosítja a legmagasabb szakmai színvonalú ellátást és az európai irányvonalak mentén megvalósuló folyamatos fejlődést. A Klinikai Központunkban elsőként alkalmazott modell beváltotta a hozzá fűzött reményeket és nem csupán a régióban, hanem az egész országban mintaként szolgálhat. Az itt dolgozó szakemberek kimagasló szakmai tevékenységének köszönhetően a Gasztroenterológiai Klinika rövid idő alatt az európai hepatológia elismert betegellátó, oktató és kutató centrumává vált. Az új eszköz beszerzésével, használatával pedig tovább folytatódhat a betegellátás töretlen fejlődése – emelte ki Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke. 

A FibroScan a krónikus májbetegségek diagnosztikai-, szűrő- és utánkövető eszköze. A Debreceni Egyetem most a technológia legmodernebb gépét, a világon 2021 óta használt Echosens gyártmányú FibroScan® 630 Expert készüléket szerezte be. 

A klinikai betegellátásban elengedhetetlenül fontossá vált a készülék beszerzése. A hepatológiai betegek modern, komplex, nem-invazív ellátása ma már nem képzelhető el rendszeresen végzett máj és lép elasztográfiás vizsgálat nélkül. Az úgynevezett vibrációkontrollált tranziens elasztográfia (VCTETM) módszer egy egyedi, szabadalmaztatott és validált mérési eljárás a májfibrózis felmérésére.

A máj elaszticitás-mérésének nem-invazív vizsgálómódszerét több mint kétezer ellenőrzött tudományos vizsgálat javasolja. A léptömöttség mérése pedig a portális nyomásemelkedés felmérésére alkalmas új eljárás, amely egyben lehetővé teszi az előrehaladott májbetegségek kockázati besorolását is. Emellett a máj zsírtartalmának ultrahanggyengítő hatásán alapuló CAP (controlled attenuation parameter) vizsgálattal meg tudjuk határozni a májkárosodás súlyosságát. A készüléknek az oktatásban és a kutatásban is nagy hasznát fogjuk venni, hiszen jelenleg is számos hepatológiai témájú európai és hazai kutatásban vezető centrumként veszünk részt – ismertette Papp Mária, a DE Klinikai Központ Gasztroenterológiai Klinika igazgatója. 

Papp Mária hozzátette: jelenleg hazánkban ilyen készülék egyik egyetemi centrumban sem áll rendelkezésre. A gépet mintegy hatvanmillió forint saját forrásból vásárolta meg az intézmény. A FibroScan® 630 Expert elengedhetelenül fontos a jövőbeni versenyképességünk megtartásában mind a kutatás, mind pedig az oktatás területén, illetve az európai projektekben. 

A Debreceni Egyetem minden eszközzel támogatja, segíti a tudásvágyat, a tudomány iránti elkötelezettséget, amelyet a Gasztroenterológiai Klinikán is tapasztalunk. Örülök annak, hogy az eszköz beszerzésével hozzájárulhatunk az intézmény további fejlődéséhez, előrehaladásához – jelentette ki Bács Zoltán kancellár.

A klinika szakmai profilja a felnőtt gasztroenterológia teljes spektrumát felöleli. Feladata a tápcsatorna, a hasnyálmirigy és az epeutak, valamint a máj megbetegedéseiben szenvedő betegek ellátása. A klinikán évente csaknem háromezer fekvőbeteget látnak el, míg a járóbeteg-forgalom meghaladja a 45 ezret, ebből megközelítőleg ötezren májbetegség miatt keresik fel az intézményt. A Gasztroenterológiai Klinika a heveny és idült májbetegségek ellátásában az ország legnagyobb betegforgalmú centruma, és két európai referenciacentrum-akkreditációval is rendelkezik.

 

 

 

Sajtóközpont - CzA