Hangos kiáltás az oDEonban

Többek között mongol, vietnámi, orosz, mexikói, szíriai és iráni hallgatók is szerepelnek az egyetemi színház Hair-előadásában. A társulat számára a világhírű musical talán most nagyobb kihívást jelent, mint korábban bármikor, hiszen sok szereplőnek személyes kötődése van a háborúhoz. A Hair-t október 23-án mutatják be újra az oDEonban.

Néhány hónappal ezelőtt hatalmas sikert aratott a Hair az oDEon színpadán. A külföldi hallgatókból álló társulat számos tagja nem csak hitvallása, hanem személyes tragédiája, érintettsége okán tiltakozik a vérontás ellen, nem "csak" játszanak, hanem a háború ellen kiáltanak a színpadon. Végh Veronika, az oDEon vezetője szerint a történelem újra aktualitást adott a Broadway-musicalnek.

Sokkal erősebb lesz a mostani előadás, hiszen a háború a szereplőink közül sokakat személyesen érint. Ez a világ egyik legjobb musicalje, aminek tapasztalatai és üzenetei egy életre szólnak, hatással vannak az emberekre, hiszen a szabadságot, a fiatalságot jelképezik. Az a célunk, hogy a saját eszközeinkkel menjünk szembe a háborúval, játsszuk ki magunkból a frusztrációt, a félelmet, a szomorúságot. Nagy segítséget jelent fellépőinknek, hogy kiadhatják magukból a felgyülemlett feszültséget, olyan érzelmeket közvetítenek, amilyeneket ritkán lehet színpadon látni. Abban a részben, amikor a háború ellen tiltakozik a tömeg, a szereplők szabályosan leüvöltik a fejünket, hihetetlen érzelmek szabadulnak el abban a pillanatban – fogalmazott Végh Veronika a Hair próbáján.

Erfan Amini Masouleh, a Fogorvostudományi Kar iráni hallgatója az első premieren is színpadra lépett a Hair-ben, most a főszerepet játssza. Azt mondja: a musical életre szóló élményeket adott neki, emellett úgy érzi, ezzel ő is tehet valamit a háború ellen.

Mivel zenész vagyok, a darab kiváló lehetőség arra, hogy kamatoztathassam a tapasztalataimat. Akárcsak az első előadás, ez is jelentős eseménynek számít a nemzetközi hallgatói közösségnek. Hat éve jöttem el Iránból, nagyon messze vagyok a hazámtól, de úgy érzem, itt befogadó környezetre találtam, rendkívül sokféle nemzetiségű embert és kultúrát ismerhettem meg.  A Hair mindannyiunknak fontos, hiszen lehet, hogy bizonyos esetekben az országaink, kormányaink konfliktusban, háborúban állnak egymással, de a színpadon mindannyian egyenrangú emberi lények vagyunk, akik együtt állnak ki egymásért és tiltakoznak a háború ellen. Az elmúlt 50 évben az én hazámnak is bőven kijutott a háborúkból, amikben emberek haltak meg, ez ellen nem tehettem semmit. Most azonban itt, Debrecenben, az egyetemi színpadon hangot adhatok a tiltakozásnak és a háború ellen kiálthatok – emelte ki az iráni fiatal.

Nyina Nyikolajeva nem hallgatója a Debreceni Egyetemnek, hanem anyanyelvi lektorként dolgozik a Bölcsészettudományi Kar Szlavisztikai Intézetében. Ő is ott lesz a Hair új szereposztásában. Oroszországból származik, így a darab üzenete számára sem közömbös. Úgy érzi, a színpadon önmaga lehet.

Ez az első alkalom, hogy angolul játszhatok és próbára tehetem magamat a színpadon. Egy olyan előadásban szerepelek, aminek napjainkban különösen erős mondanivalója van, és egy olyan színpadon, ahol kinyilváníthatjuk a gondolatainkat, érzéseinket. Roppant boldog vagyok, hogy olyan emberekkel találkozhattam, akik lelkesednek a művészetért, a színjátszásért, a zenéért. Ebben a közösségben önmagam lehetek és Debrecent, az egyetemet a második otthonomnak érezhetem – tette hozzá.

 

Az Angliából érkezett, vietnámi származású Tho-Quang Nguyen is ott lesz a társulat tagjaként a Hair második premierjén, ami az Általános Orvostudományi Kar hallgatójának sem csak egy szimpla színházi előadás lesz. A háború őt is személyesen érintette már élete során, nagybátyja ugyanis harcolt a vietnámi háborúban. 

Ez nagyon megrázta a családot. Édesapám a háború miatt Angliába ment, a nagybátyám azonban harcolt, az amerikai hadsereg katonájaként. Azzal, hogy az oDEonban színpadra lépek, rá is emlékezni fogok. A háborúellenesség, a béke melletti kiállás olyan elhatározás, ami nekem a közvetlen érintettség miatt lényeges. Rendkívül örülök, hogy ebben a darabban része lehetek egy ezt erősítő közösségnek – árulta el Tho-Quang Nguyen.

 

A Hair-t második szereposztásban október 23-án, vasárnap 19 órakor mutatják be az oDEon Színházban, a DE Böszörményi úti campusán.

 

 

 

Sajtóközpont - BZ