Jubilál a zenészek nyári akadémiája

Jubilál a zenészek nyári akadémiája

Augusztus elején kezdődik a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hagyományos zenei kurzusa. A kar és a Conservatory Alapítvány az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának tavaly elmaradt huszadik jubileumát ebben az évben ünnepli.

Az érdeklődő zenetanárok, felsőoktatásban tanuló hallgatók, 16 évnél idősebb zenei szakgimnáziumokba járó fiatalok egyéni mesterkurzusokra, valamint zenekari és kamarazenei foglalkozásokra jelentkezhetnek. Az egyes kurzusokon minimum öt, maximum tíz érdeklődő vehet részt. A foglalkozásokon résztvevők fejleszthetik szakmai tudásukat, technikájukat, megmutathatják zenei előadókészségüket. A hangszeres és énekes mesterkurzusokra csaknem 30 professzor várja a fiatalokat.

 

- Hat országból huszonöt professzor tart 5-8 napos mesterkurzusokat, a hazai zeneművészek mellett Németországból, Ausztriából, Szerbiából, Hollandiából, Szlovéniából és Lengyelországból érkeznek vendégoktatóink. Most először kapcsolódik be a munkánkba Tomasz Lisiecki gordonkaművész, Oskar Laznik szaxofonista, Laura Levai Aksin és Petar Popovič fuvolaművészek, Korcsolán Orsolya hegedűművész, Markus Leoson ütűhangszeres-művész és Farkas Gábor zongoraművész – sorolta Váradi Judit, az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának művészeti igazgatója.

A professzorok a Zenés esték a Nagyerdőn sorozatban – a korábbi évekhez hasonlóan - ingyenes hangversenyeket is adnak az akadémia ideje alatt a Zeneművészeti Karon. Az ifjú zeneművészek nemcsak tőlük tanulhatnak az egyéni képzéseken, de lehetőségük nyílik arra is, hogy bekapcsolódjanak a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar munkájába, melyet a hagyományoknak megfelelően Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje, a Nemzet Művésze irányít. A világzenekar tagjai augusztus 5-én kezdik meg a próbaidőszakot Bolyky Zoltán és Daru Andrea betanító karmesterekkel. 

Váradi Judit hozzátette: a világzenekar ezúttal is fellép hangversenyen, Budapesten a Pesti Vigadóban, Debrecenben pedig a Kossuth téren adnak majd záróhangversenyt az idén 88 éves Vásáry Tamással.

A hangszeres mesterkurzusok mellett Petrovics Emil kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző emlékére énekversenyt is rendeznek. A 20-21. századi vokális zenéhez kapcsolódó megmérettetésen Bátori Éva operaénekes, érdemes és kiváló művész szakmai vezetése mellett az is részt vehet, aki nem jelentkezik a nyári akadémiára.

A fiatal előadók emellett szuggesztivitásukat, színpadi megjelenésüket is fejleszthetik, hiszen újra érkezik a Hollandiában élő és ott oktató táncművész, Dezső Virág, aki a mozdulat zeneiségébe vezeti be az ifjú muzsikusokat. Az ő kurzusáról, az egyéni hangszeres képzésekről és a világzenekarról minden részlet elérhető az akadémia weboldalán (ymsa.unideb.hu).

Az Ifjú zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját 2021. augusztus 5-17 között rendezik meg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt termében, a kurzusokra június 15-ig lehet jelentkezni. 

hirek.unideb.hu