Csodagyerek az egyetemen

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának előkészítő tagozatos fiatal tehetsége április közepén megnyerte a temesvári Országos Zenei Versenyt, ahol egyedüliként a zsűri különdíját is kiérdemelte. Mostanra már a nemzetközi szakma is felfigyelt rá.

A mindössze tizenhét éves nagyváradi Ilisz Dominik legutóbb Temesváron nyűgözte le a nemzetközi verseny zsűrijét, januárban pedig első helyezést ért el a spanyolországi online Liszt Ferenc zongoraversenyen. Nem sokkal korábban a brassói zenei fesztiválon fődíjas lett, Krajovában is nyert, és fődíjat kapott. A lengyelországi nemzetközi hangszeres versenyen második díjat vehetett át, akárcsak tavaly Moszkvában, de Bukarestben is győzött egy nemzetközi megmérettetésen. Önálló estek megtartására kérik fel, játszott a Bukaresti Ateneumban és a Nagyváradi Filharmóniával is szerepelt nyilvános hangversenyen.

Öt éve tanul a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának (ZK) előkészítő tagozatán Duffek Mihálytól, a kar oktatójától, aki szerint nagyon ritkán van ilyen képességű tanítvány a ZK-n.

- Dominik tehetsége különleges, korosztályában az átlag szintnek a többszörösét tudja nyújtani hangszertechnikai szempontból, a magasabb szintű teljesítményt lehetővé tévő zenei gondolkodás színvonalában is jóval meghaladja kortársait. Nagyon hatékonyan tud együttműködni, fél mondatokból is értjük egymást, pontosan tudja és érzi azt, hogy mit jelent egy produkció utáni kritika, és meglehetősen nagy intelligenciával képes az abból eredő tapasztalatokat hasznosítani. Azonnal, sokszor gyakorlás nélkül tökéletesen reagál egy-egy kérésemre. Messze a szakmai feladatokon túl olyan pedagógiai jelenlétre van szükség mellette, amely garantálhatja az egészséges, reális önértékelést és minden sikerre, győzelemre alapot adhat. A hazai zenei felvételi jelentkezéseket tekintve általában a Zeneakadémia van az első helyen, azt követi a ZK, így a legjobbak többsége a fővárosban tanul. Ezért is ritkán kerül hozzánk ilyen kiemelkedő talentum – emelte ki a szakember.

Hozzátette: szorosan együttműködik Dominik nagyváradi tanárával, Jámbor Fekete Erzsébettel, így ők ketten olyan pluszt igyekeznek hozzátenni a fiú felkészítéséhez, hogy Dominik fejlődése folyamatos és harmonikus legyen, ezáltal számos versenyen eredményes lehessen.

Ilisz Dominik kisgyermekkora óta vonzódik a zenéhez, elsőre beleszeretett a zongorába, nem is próbált más hangszert. Mint mondta, akkor tud jól játszani, ha képes azonosulni az adott zeneszerzővel és a stílusával.

- Nincs bennem teljesítménykényszer, amikor zongorázom – megnyugtat, kikapcsol. Nincs egyszerű darab sem, minden mű egy külön kihívás. Pár éve tanultam egy Beethoven-darabot, elsőre nem tudtam, hogy mit kezdjek vele, de a tanár úr megértette velem, milyen Beethoven zenéje, hogyan kell előadni a műveit. Fontos, hogy megszeressem a zeneszerzőt és a stílust is, így könnyeben el tudom játszani az adott művet. A járványhelyzetben nagyon megváltoztak a versenykörülmények, nagyon furcsa úgy részt venni ezeken, hogy előre felveszek valamit és beküldöm valahova. Megvannak az előnyei is, de nem ugyanaz, mint színpadon lenni és a közönségnek játszani – mondta a fiatal zongorista.

Ilisz Dominik célja, hogy Bécsben, vagy a budapesti Zeneakadémián tanuljon, és minél többet koncertezzen a hazai színpadokon és külföldön is. Legközelebb Bosznia-Hercegovinában, a Rachmaninoff Nemzetközi Online Zongora Versenyen mutathatja meg tudását.

A fiatal zongorista játékát ezen a linken lehet meghallgatni.

hirek.unideb.hu