Ihletet adott a 2021-es esztendő

A magyar költészet napja alkalmából versíró pályázatot hirdetett közösségi felületein a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára (DEENK). A „2021” témájú poétikai megmérettetésre 39 pályázótól 73 költemény érkezett.

A kiírás szerint a szervezők olyan pályamunkákat vártak, amelyek tematikája valamilyen módon a 2021-es évről szól, vagy az esztendőhöz kapcsolódik. A beérkezett műveket négytagú szakmai zsűri (Lakó Zsigmond, a DESzínház vezetője, Márkus Edina, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet adjunktusa, Ráckevei Anna, a Csokonai Színház színművésze és Somogyi Tibor író, slammer) bírálta el, munkájukat mintegy ötödik zsűritagként a DEENK közössége is segítette.  

Az eredményhirdetést április 15-én a virtuális térben rendezte a könyvtár. Az első három helyezettről a zsűri döntött, a Közönségdíjat pedig a DEENK munkatársai szavazták meg. 


A díjazottak:

I. hely: Rozsályi Anna - Foszló dunnák

II. hely: Vasas Tamás - Saját testünket járjuk körbe és körbe 

III. hely: Radnai Zoltán - Az észlelés 3 fő szabálya

DEENK Közönségdíj: Molnár Anikó - Prizma 


Mivel a versenyre elsősorban a középiskolás és az idősebb generáció jelentkezett, így további két díjról is döntés született:

DEENK Senior díj: Horváth Ildikó - Tüskés mező

DEENK Junior díj: Gyökeres Emese - 2020 viszlát


A Csokonai Színház az első díjazottnak páros belépőjegyet ajánlott fel, az egyetemi ajándékbolt, az UDShop vásárlási utalványokkal jutalmazta az első három helyezettet, Papp Tünde Judit verseskötetéből ajándékozott két példányt, emellett a DUPress, az egyetemi kiadó is értékes könyvekkel támogatta a pályázatot.  

A költeményeket – a költészet napi hagyományokhoz híven – a már megszokott módon az Élettudományi Könyvtár üvegfalain lehet olvasni, vagy a DEENK Facebook-oldalán, a https://www.facebook.com/deenklibrary/posts/10160457371785348 linkre kattintva akár virtuális verseskötetként is lapozgathatják az érdeklődők.