Rendhagyó szakmai nap a TTK-n

Rekordszámú vállalati partner és több mint 600 hallgató részvételével rendezte meg a TTK Szakmai Napot a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A járványhelyzet miatt idén ez a rendezvény is az online térbe költözött.

A pénzügyi elemzés és modellezés négy vezető nemzetközi cégének kerekasztal-beszélgetésével indult csütörtökön az idei TTK Szakmai Nap. A vállalatok képviselői arról beszéltek, hogy milyen lehetőségeket és kihívásokat kínálnak az elemző cégek a természettudományos diplomával rendelkezőknek.

A korábbi évekhez hasonlóan iparáganként külön szekciókba csoportosították a prezentációkat, a helyszínek pedig a már megszokott K1-es, K2-es, K3-as terem virtuális változatai voltak.

Kun Ferenc dékán köszöntőjében kiemelte, hogy felsőoktatási intézményként az elsődleges céljuk, hogy piacképes tudást, versenyképes diplomát adjanak a hallgatóknak, amivel a munkaadók majd tárt karokkal fogadják őket.

Az idei rendezvényen rekordszámú, mintegy 30 vállalat vett részt, előadásaikat több mint 600 hallgató követte figyelemmel az online rendszeren keresztül.

Az esemény az EFOP-3.4.4-16-2017-00023 - „Az MTMI szakokra való bekerülést elősegítő innovatív programok megvalósítása a Debreceni Egyetem vonzáskörzetében” című projekt keretében valósult meg.

hirek.unideb.hu