Informatikai Szakmai Napok a Debreceni Egyetemen

Az egyetmi hallgatók mellett a középiskolásokat is várja a Debreceni Egyetem Informatikai Kara.

Újdonságként tematikus képzésekkel is várja a hallgatókat és az érdeklődő középiskolásokat a Debreceni Egyetem Informatikai Kara az 23. Informatikai Szakmai Napokon szerdán és csütörtökön. A járványhelyzet miatt az eseményt ezúttal is online formában rendezik meg, ahol szakmai előadásokkal, vállalati partnerek bemutatkozásával és próbainterjúkkal is várják az érdeklődőket.

A cégek bemutatkozása elősegíti az informatika dinamikus fejlődésének követhetőségét, valamint átfogó képet nyújt a hallgatóknak a munkaerőpiac elvárásairól, az elérhető karrierlehetőségekről - mondta az unideb.hu oldalnak az esemény kapcsán Hajdu András dékán. A 23. Informatikai Szakmai Napokon az egyetem 16 partnere tart összesen 29 előadást, emellett 5 keretasztal-beszélgetést is szerveznek.

A 23. Informatikai Szakmai Napok két napján 16 partner 29 előadást tart, emellett öt kerekasztal-beszélgetés és hat tematikus képzés várja az érdeklődő hallgatókat, akik oktatói felajánlásokban is részesülhetnek a részvételért. A rendezvény kiemelt partnerei az EPAM Systems Kft., a Lupus Consulting Zrt. és az NI Hungary Kft.

Fotó/forrás: unideb.hu