Frontvonalban a szociális munkások

A hazai szociális munkás képzésben résztvevő felsőoktatási képzőhelyekkel összefogásban rendeztek közös online szakmai konferenciát a szociális munka világnapja alkalmából. Az eseményhez a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara, valamint a DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszéke is csatlakozott.

A járvány miatt az online térben rendezték meg március 16-án a középiskolásoknak, egyetemi hallgatóknak, oktatóknak, szociális munkásoknak szóló konferenciát. Az eseményen a Debreceni Egyetem is részt vett.

A szakmai esemény egyik alapkérdése az volt: miért jó szociális munkásnak lenni, különösen a járványhelyzetben, ahol a segítő szakemberek nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint korábban bármikor. Az esemény szervezői arra is felhívták a figyelmet, hogy miként lehetne a legmagasabb szinten végezni ezt a munkát.

A világnapi rendezvényen elhangzott, hogy a Debreceni Egyetemen képzéseiben már az első félévtől elindulnak olyan kurzusok, amelyek a személyiség megismerését és annak fejlesztését segítik, ezáltal a leendő szociális munkás alkalmasabbá válhat a hiteles munkavégzésre.

- A Debreceni Egyetemről nagyon sok gyakorlati helyre lehet eljutni, de nem minden esetben sikerül feldolgozni a tapasztalatokat, a személyiségre van bízva, hogy mennyire lehet újraértelmezni és felhasználni a megszerzett tudást. A képzés sokat segít abban, hogy felfedezzük, mely területeken lehet a legnagyobb hivatástudattal érvényesülni, ezáltal pedig nem kényszerből, hanem valóban segítőként tevékenykedhetünk a képzést követően – emelte ki az egyik panelbeszélgetésben Szabó Benedek, a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszékének végzett szociális munkás hallgatója.

Nagy Gabriella, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar szociális munkás mesterszakos hallgatója elmondta: eltökélt célja volt, hogy a szenvedélybetegekkel és azok hozzátartozóival foglalkozzon, jelenleg a gyermekvédelemben dolgozik. Szerinte sokszor kerülnek a szociális munkások olyan helyzetbe, hogy magukra utalva kell hirtelen döntéseket hozniuk, vészhelyzeteket megoldaniuk.

- Amit a karon megtanultam, azt nagyon jól lehet alkalmazni a munkahelyen, a szociális szférában. Egy középiskolából erre a szakra lépő fiatalnak nem biztos, hogy kellő rálátása van arra, mit vállal pontosan. A gyermekvédelemben, vagy bármely más területen nagy a szakemberhiány, emiatt is fontos, hogy hivatástudatból és ne elsősorban a megélhetés miatt válasszák a fiatalok ezt a munkát – jegyezte meg a szakember.

A konferencián a kutatás a szociális munka elméleti és gyakorlati továbbfejlesztésében betöltött szerepéről is szó esett, a panelbeszélgetésben a Debreceni Egyetem fiatal kutatói bemutathatták a Szociológia és Társadalompolitika Doktori Programhoz kapcsolódó munkáikat és azok módszertanát. Az esemény végén gyakorló szociális munkások számoltak be személyes tapasztalatikról, eredményeikről, köztük Farkas Norbert, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán végzett szakember is.

 

 

 

hirek.unideb.hu