Rekordot döntött idén az Educatio kiállítás

A koronavírus ellenére idén is megtartották a legnagyobb magyar oktatási kiállítást, az Educatio Expót. Az évről évre ezreket vonzó programot idén online rendezték meg, olyan technikai újításokat alkalmazva, amelyek lehetővé tették, hogy 61 ezer látogatójuk legyen, kiszolgáljanak egyszerre 58 000 Zoom meeting résztvevőt, valamint 359 szimultán videó streamet.

Minden év eleje kiemelten fontos időszak a diákok számára, hiszen ki kell választaniuk azokat az oktatási intézményeket, ahová jelentkezni szeretnének. Ebben már régóta biztos kiindulási pontot jelent az Educatio Expo, ahol több ezer diák, valamint majdnem minden főiskola és egyetem találkozik, sok egyéb szervezettel és intézménnyel egyetemben.

Idén a vírusveszélyre való tekintettel nem volt lehetőség a fizikális rendezvény megtartására, azonban hosszas előkészületek után a virtuális térben meg tudták valósítani a programot. Az Educatio 2021 a hazai online konferenciák között magas látogatói rekordot is döntött, hiszen 61 000 egyedi látogató volt jelen a három napos eseményen. 71 kiállítói stand került kialakításra, 45 interaktív előadást tartottak 359 szimultán videó streamen, 1 765 egyeztetett Zoom megbeszélés zajlott le, valamint több mint 58 000 Zoom meeting résztvevő látogatta meg a kiállítók standjait.



A szervezés 2020 novemberében kezdődött meg, amikortól kezdve folyamatosan érkeztek az információk a kiállítóktól, elindultak a marketing aktivitások és az Expo felületének felépítése is. Ebben talált partnerre a HÖOK csapata, akik az esemény szervezői és az Xhibition Hungary Kft, akik pedig biztosították idén a megfelelő platformot.

“Amikor felvettük a kapcsolatot az Educatio kiállítást szervező HÖOK Kft-vel és bemutattuk nekik az Xhibitort, azonnal kaptak az ötleten, mivel ők is online térbe szerették volna terelni az eseményt, de még pont az a stratégiai iránymutató hiányzott, amit hozzá tudtunk tenni a projekthez” - nyilatkozott Dobronyi-Gál Petra, az Xhibiton Hungary társalapítója.

Több száz stream párhuzamosan

“A kihívás adott volt. Egy kvázi korlát nélküli konferencia, ahol a tervezés során, 2020 év végén még megbecsülhetetlen mennyiségű résztvevőt kellett tudnunk kiszolgálni, akár több száz kiállítóval egyetemben. Ez mindenképp vérpezsdítő feladatnak ígérkezett” - mondta Bejó István, az Xhibition Hungary alapító-ügyvezetője.

“Ami a legkomolyabb feladat volt és egyben a legizgalmasabb is, hogy nem egy előadótermet kellett biztosítani az online konferenciához, hanem majd minden kiállító számára is, esetenként akár 8-10 külön videó chat felületet standonként. Ez több száz szimultán streamet jelentett végül, a sima chat funkción felül, ami ugyanúgy elérhető volt az egész oldalon és az egyes standokon külön-külön is. Hihetetlen élmény volt ezt mind megvalósítani” – tette hozzá.

Online Educatio Expo számokban:

  • 45 interaktív előadást hallgathattak meg a résztvevők három nap alatt.
  • 359 szimultán stream lett beállítva a konferencia előadó terén kívül. Ez olyan mennyiség volt, amire még a választott streaming szolgáltató, a Zoom is reagált és felvették a csapattal a kapcsolatot, hogy megfelelő támogatást kapjon a projekt.
  • 71 kiállítói stand került kialakításra, egyedi megjelenéssel és design-nal az Xhibitor interaktív online konferencia és expo motor segítségével. Minden kiállítói standra bemutatkozó anyagok, prospektusok, promóciós videók lettek egyedileg feltöltve.
  • Több mint 61.000 egyedi látogató volt jelen a három napos eseményen.
  • Több mint 120.000 munkamenetet szolgált ki a platform ez idő alatt.
  • 1.765 egyeztetett Zoom megbeszélés zajlott le a három nap alatt.
  • Több mint 58.000 Zoom meeting résztvevő a kiállítók standjain.
  • Több mint másfél millió percnyi Zoom beszélgetés a standokon!

Ez olyan mennyiség, amire itthon még megközelítőleg se volt példa, de európai szinten is kimagasló. Ezzel az Educatio 2021 Szakkiállítás felállított egy új mércét az online konferenciák és expók számára.

Fotók: educatioexpo.hu