Nem akármi történt a Campus Reggelben

Látványos bemutatót tartott a Katasztrófavédelem égisze alatt működő HUNOR mentőcsapat tagja a Debreceni Egyetemhez tartozó FM90 Campus Rádió parkolójában. Kiderült, hogyan lehet mindössze néhány kötél segítségével a magasból menteni.

Fegyverneki Máté, a Püspökladányi Hivatásos Tűzoltóság tűzoltója, a speciális katasztrófahelyzetekben bevethető, 2012-ben alakult, csaknem 170 fős HUNOR (Hungarian National Organisation For Rescue Services) hivatásos mentőszervezet alpintechnikai csapatának tagja volt az FM90 Campus Rádió kedd reggeli műsorának egyik vendége.

A főtörzsőrmester a stúdióban egyebek mellett arról beszélt, hogy a rájuk háruló különleges feladatok minél hatékonyabb teljesítése érdekében többek között a Balaton mellett, a Kőröshegyi völgyhídnál, több mint 80 méteres magasságban is gyakorlatoztak már. Utoljára a nagy szerbiai árvíznél segítettek bajba jutottakon.

Ezt követően a tűzoltó az egyetemi rádió melletti parkolóban a gyakorlatban is megmutatta, mire képes. Mindössze néhány kötéllel és karabinerrel rendkívül gyorsan és ügyesen felmászott egy nagy platánfa csaknem 15 méter magasban található ágáig, majd a Campus Reggel szerkesztőjének, műsorvezetőjének, Kopányi Balázsnak is igyekezett ezt a módszert megtanítani.

Az elképzelt feladat, vagyis a magasban fennakadt idős ember kimentése ugyan a tériszonyos riporternek nem sikerült, de emiatt senki nem bánkódott. Kiderült, hogy speciális kiképzés és rengeteg gyakorlás nélkül ez bizony nem megy mindenkinek. 

Fegyverneki Mátéval készített stúdióbeszélgetés már most visszanézhető az FM90 Campus Rádió Facebook-oldalán, a famászást bemutató videó, pedig hamarosan felkerül a rádió közösségi oldalára.

(unideb.hu)