Orvosképzés az élvonalban

A Debreceni Egyetem általános orvos képzése a hazai és a nemzetközi rangsorokban is rendszeresen előkelő helyen szerepel. Az Általános Orvostudományi Karon nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati oktatásra, a tehetséggondozásra és a társadalmi felelősségvállalásra is.

A kar hallgatói évek óta szerveznek karitatív programokat, segítik a beteg gyerekeket és a rászorulókat. Emellett aktív részesei a koronavírus-járvány elleni védekezésnek. A diákok a sürgősségi osztályokon segítenek, kivonuló egységekben mintavételezést végeznek és a célzott, tömeges tesztelésben is részt vesznek.

Az Általános Orvostudományi Karon nemzetközi szinten is elismert oktató- és kutatómunka zajlik. A hallgatókat a kar küldetésének megfelelően arra készítik fel, hogy olyan magas fokú szakmai tudást, igényességet és problémamegoldó készséget sajátítsanak el, melyekre a szakorvosképzés és az önálló orvosi tevékenység alapjai biztonsággal építhetők. Ehhez elengedhetetlen a színvonalas gyakorlati oktatás.

- Magyarországon elsőként mi vezettük be azt, hogy a klinikai tantárgyak óráinak egy része blokkokban teljesíthető. A 4. és az 5. év mindkét szemeszterében a hallgatók négy héten át egy-, illetve két hétes blokkokban, heti 30 órában a különböző klinikákon, kórházakban egy tutor felügyelete mellett egy-egy adott szakmát gyakorolhatnak. A blokkgyakorlat célja a hallgatók klinikai gyakorlati készségének javítása – ismertette Mátyus László dékán.

A gyakorlati készségek elsajátítását segíti a világszínvonalú Interaktív Gyakorlati Központ. A skill laborokban a hallgatók többek között tüneteket produkáló betegszimulátorokon, érkatéterezési és endoszkópos szimulátorokon, illetve kamera- és mikrofonrendszerrel felszerelt műtőben is gyakorolhatnak. Az elméleti oktatás körülményei is jelentősen javulnak a közeljövőben.

- Hamarosan elkezdődik a kar nagyelőadóinak felújítása. A helyiségeket a legmodernebb audiovizuális eszközökkel szereljük fel, így még színvonalasabb oktatást biztosíthatunk a hallgatóinknak. Az Egyetem téri campuson épülő Learning Centerben pedig a 21. század legújabb technikai lehetőségek mellett többek között modern közösségi terek, vizsgatermek állnak majd rendelkezésünkre – emelte ki a dékán. 

A kar tevékenységében fontos szerepe van a különböző intézeteknek, illetve klinikáknak, ahol hazai és nemzetközi szaktekintélyek segítik a hallgatók tudományos munkáját. Az Általános Orvostudományi karon nagy hangsúlyt fektetnek a tehetséggondozásra.

- Nagy erősségünk a tehetséggondozásban a tudományos diákkör. A többi orvoskarhoz képest is lényegesen több ilyen munka születik. Ennek az egyik oka, hogy mi már több évtizede szorgalmazzuk, hogy a tudományos diákköri munkákat – amit a hallgató pályamunkaként megírt és elő is adott – diplomamunkának el tudjuk fogadni. A hallgatók egy része így nem végzősként készíti el a diplomamunkát, hanem így akár korábban is megteheti. Úgy látjuk, ez inspirálja a hallgatókat – hangsúlyozta a dékán.

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara az általános orvosképzésre vonatkozó hazai rangsorokban rendszeresen előkelő helyen szerepel. Legutóbb a Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2020 kiadványának listáján általános orvos szakunk maga mögé utasította az ország másik három orvosképző egyetemét. 

Mátyus László kiemelte, hogy a színvonalas oktatás és kutatás mellett a debreceni orvosképzés előnye, hogy gyönyörű környezetben tanulhatnak a diákok, kihasználva a Debreceni Egyetem kínálta számtalan sportolási lehetőséget is. Ugyanakkor vonzó lehet az is, hogy a karon sok a külföldi hallgató, a diákok közötti kapcsolattartás pedig bővítheti világlátásukat, kultúrájukat. 

Az angol és magyar nyelvű általános orvos mellett, orvos diagnosztikai analitikus alapszakon, illetve molekuláris biológia, táplálkozástudományi és klinikai laboratóriumi kutató mesterképzésben tanulhatnak a hallgatók. Az Általános Orvostudományi Kar kínálta lehetőségekről részletesen a kar honlapján tájékozódhatnak a felvételizők.

 

Forrás: hirek.unideb.hu