Botrány a zuglói iskolában

Újabb pedagógus botrány robbant ki a neten. Az elmúlt héten Nyírmeggyes iskoláját emlegette sokáig a közösségi média, mostanság egy XIV. kerületi, első osztályos tanító néni elmebeteg ötlete miatt tiltakoznak szülők, és józan közösségek.

 
 
Történt pedig, hogy a "pedagógus" azt találta ki, méltóképpen kell megemlékezni az első osztályos tanulóknak október elsejéről, a Zene Világnapjáról. Nem úgy, mint az én időmben anno, amikor elénekültünk egy kánont, vagy gyermekdalt, mert Varga Irénke néni azt tanította velünk.
Mostani taneerőnk arra az eszement ötletre jutott, hogy a hatéves kort alig betöltő nebulóknak kívülről meg kell tanulniuk az Elisabeth című musical egyik betét dalának szövegét.
 
A művet egyébként 1992-ben Bécsben mutatták be. Az eredeti librettót Michael Kunze írta, a zenét Lévay Szilveszter szerezte. Hazánkban játszották Szegeden a Dóm téren, de műsoron volt az Operettszínházban is. A téma: Sissy. Röviden csak annyi, a darabban feltűnik a Halál. Már ez vonzó és izgi egy nemrég óvodásnak, majd később Elisabeth és a Halál szerelmi története is kibontakozik.
 
Ez bérleti sorozatban telt ház. Otthon, amikor a gyerek elfogyasztja a vacsorára elé tett bundáskenyeret, megfürdött, majd ágyba bújt, lehunyja a szemét, és álmában elé tárul a fenti frigy. Felsikít, és bepisil.
 
És akkor innen indul a kötelező versszak bemagolása elsejére. A "Mama hol vagy" betét dal prozódiája emígyen hangzik:
 
" Én sose félek, hős tudok lenni, összeszedem magam hogyha kell.
És egy macskát már ki is nyírtam, ez durva világ, gyilkos hely!
A sok rossz árnyék mind ide gyűl
Mama, miért hagysz egyedül?"
 
Na most az a gyanúm, hogy az idősödő pedagógus lelki zavarokkal küzdhet, és ezeket tudatalatti titkok feltárásával igyekszik gyógyítani. Csakhogy ennek a módszernek az atyja nem  a Nemzeti Alaptanterv, hanem a  világhírű osztrák neurológus, Sigmund Freud volt.
Az eset hajaz a nyírmeggyesi vetkőztetésre. És nem ők, a "pedagógusok" a hibásak. Ők csak  a maguk módján tudatlan,  tanítók. Valaki, vagy valakik viszont felvették, szerződtették őket. Nem baj. Freud is megmondta: " Minden normális személy csak egyszer normális."
 
W. Gy.