Irányított véradással segíthetünk Kovács Ákosnak

Tehetséges ifjú kosarasunk élete legnagyobb harcának sikeres megvívásához csontvelőátültetésre szorul, amihez nagy mennyiségű vérre van szüksége; ehhez kérjük most az Önök segítségét.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a DEAC férfi kosárlabdacsapata, valamint a DEAC Kosárlabda Akadémia kiválóságánál, Kovács Ákosnál körülbelül másfél évvel ezelőtt egy rutinszerű orvosi vizsgálat ritka csontvelőbetegséget mutatott ki, melyből kifolyólag a fiatal játékos sajnálatos módon határozatlan időre sportkarrierjét is felfüggeszteni kényszerült. A mihamarabbi teljes felépüléshez Ákos csontvelőtranszplantációra szorul, ami miatt a következő hónapokban folyamatosan (tehát nem egyszerre egy nagy dózisban, hanem a következő hónapokban, fokozatosan adagolva) nagy mennyiségű véradományokra lesz szüksége. A család Facebook-közleménye alapján elsősorban a sportolóéval megegyező, azaz nullás csoportú vért várnak, azonban a csoportazonosság nem feltétel, vagy kizáró ok, hiszen az eltérő vércsoportú vér a megfelelőre cserélhető. Ezúton szeretnénk megkérni Önöket, hogy akinek egészségi állapota lehetővé teszi, jelentkezzen a lakóhelyéhez legközelebbi vérellátó szolgálatnál, és támogató irányított véradással segítsen Ákos gyógyulásában.

Az ehhez szükséges adatok:

Név: Kovács Ákos Bence
Társadalombiztosítási azonosító (TAJ): 120 612 673

A helyszínekről és a szabad időpontokról az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján tájékozódhatnak bővebben. https://www.ovsz.hu/hu/hirek/veradasra-jelentkezok-idopontfoglalasi-lehetosege-1

A véradás előtt kérjük jelezzék támogató irányított véradási szándékukat az illetékesek felé.

A véradáshoz természetesen a DEAC kosárlabda-szakosztálya, illetve a DEAC Kosárlabda Akadémia játékosai, dolgozói is hozzájárulnak.

Kitartást, Ákos, veled vagyunk!