Színpompás hétvégén ünnepli a rózsákat a Zoo Debrecen!

Június 10-én és 11-én ismét a virágok királynőjéé a főszerep a cívisvárosi intézményben, ahol immár negyedszer rendezik meg a nyár nyitányaként az éves Rózsaünnepet.

A minden korábbi alkalomnál gazdagabb különleges növénykerti programon a látogatók valamennyi érzéküket bevetve ismerkedhetnek majd meg a rózsák nemzetségének sokféleségével és sokoldalú felhasználásával. Megcsodálhatnak számos romantikus-, történelmi-, teahibrid-, ágyás-, park-, bokor-, futó- és talajtakaró fajtát, sőt, meg is vásárolhatják kedvencüket, amelyhez díjmentes szaktanácsadást is kapnak.


A kiállítás és a Park ünnepi díszbe öltöztetett saját rózsaágyásai mellett rózsából készült ínyencségek – többek között lekvárok, mézek, teák és szörpök – kóstolója és rózsás kézműves termékek kirakodása is várja majd az érdeklődőket. A felejthetetlen emlékekről rózsalányok és rózsás szelfipontok is gondoskodnak majd, a legkisebbek pedig a tematikus gyermekkuckóban élhetik ki kreativitásukat. A vendégek tudásukat is próbára tehetik majd rózsakvíz keretében, a helyes kitöltők között ráadásul mindkét nap értékes nyereményt sorsolnak ki.


A programokon való részvétel belépővel díjmentes.