Ismét pályaorientációs program indul az Agórában

Okostükröt, interaktív lótuszvirágot, lézerhárfát és automata állatetetőt készítettek többek között azok a 10. osztályos lányok, akik részt vettek a tavalyi tanévben az Agóra és az NI Debrecen közös, WATCH (Women at Tech) elnevezésű pályaorientációs programjában. Az elkészült izgalmas projekteket a résztvevők a Campus Fesztiválon és a Kutatók Éjszakáján is felvonultatták.

A tavalyi tanév sikere után 2023 januárjában ismét útjára indul a kimondottan lányoknak szóló, projektalapú program, melynek célja, hogy a valós életből vett mérnöki feladatok megoldásán keresztül, élményszerűen tegye vonzóvá a lányok számára a STEM területeket (Science + Technology + Engineering + Mathematics = Tudomány + Technológia + Mérnöki tudományok + Matematika), miközben a résztvevők megtapasztalhatják a csapatmunka előnyeit és örömét is. A 2023 június közepéig tartó ingyenes programra elsősorban 10. osztályos, pályaválasztás előtt álló lányok jelentkezését várják, a debreceni gimnáziumokkal kialakított együttműködés keretében. A kiválasztott 64 lány 4 csoportban, iskolaidőn kívül, másfélórás foglalkozásokon dolgozik majd együtt, de lesznek ismét olyan, természettudományos szakmákat, valamint sikeres női életpályákat is bemutató rendezvények, amelyekre minden érdeklődőt szívesen látnak. A programba önkéntesként bekapcsolódnak a stratégiai partnerként együttműködő NI munkatársai is, akik a diákok mentoraként segítenek abban, hogy a fiatalok felfedezhessék erősségeiket, megismerhessék a kreatív problémamegoldás lépéseit és a mérnöki pálya szépségeit.

A tavalyi évhez hasonlóan a lányok 2023 júniusában egy záróesemény keretében mutatják be a WATCH pályaorientációs program keretei között elkészült okosszerkezeteket.

Élménytúrán mutatják be a programot

Fontosnak tartják, hogy a lányok elfogadó, támogató környezetben vegyenek részt ebben a kezdeményezésben, ezért 2022 novemberében és decemberében a 10. osztályos fiataloknak, lányoknak és fiúknak közösen, egy kétórás élményprogram keretében mutatják be a WATCH-ot.

Hisznek abban, hogy a jövő mérnökei teszik jobbá a világot

A program kidolgozóinak célja a mérnöki utánpótlás sokszínűségének biztosítása úgy, hogy olyan csoportok is lehetséges karrierútnak válasszák a mérnöki pályát, akik eddig azt gondolták, ez a lehetőség nem alternatíva számukra. A programmal jövőtálló tudást szerezhetnek a fiatalok, újításaikkal, felfedezéseikkel pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a világban pozitív változások induljanak el. Első körben a debreceni női mérnökutánpótlás építésére fókuszálnak, bízva abban, hogy a résztvevő 10. osztályos gimnazista lányok a program végén szívesen választják majd a mérnöki pályát.

Kódold velük a jövőt!

Ma már az élet szinte minden területén alkalmaznak robotokat, a gyártástól a szórakoztató iparig, és a mesterséges intelligencia is beépült a mindennapjainkba. A WATCH foglalkozásain a lányok bepillanthatnak a különböző kódolási felületek világába, és áttekinthetik, milyen előnyei vagy éppen hátrányai lehetnek a mesterséges intelligencia használatának.

A 3D modellezés technikája lehetőséget nyújt arra, hogy a középiskolás fiatalok igazán különleges dolgokat tervezzenek és kreativitásukat használva valósítsák meg ötleteiket. A szakköri alkalmak során elsajátíthatják a lányok egy háromdimenziós grafikai szerkesztőprogram használatát, amelynek segítségével egyedi tárgyakat alkothatnak.

Az energiatakarékosság, biztonság és kényelem jegyében már számos okoseszköz könnyíti meg az életünket otthon is, mint például az okosnövényápoló-szett, amely segíti a virágok gondozását. A WATCH résztvevői hasonló záróprojektek elkészítésével belekóstolhatnak a mérnöki és programozási tudományterületekbe is.

Jelentkezés

A WATCH csapatához egy REGISZTRÁCIÓS ŰRLAP kitöltésével lehet csatlakozni. A jelentkezéseket 2022. december 12-ig várják.