Elfogták a debreceni COVID mintavételi pontot kifosztó férfit

A gyanú szerint az olasz állampolgár elhagyta az országot, két segítőjét Debrecenben fogták el nyomozók.

A bejelentés 2021. október 31-én reggel érkezett a rendőrségre arról, hogy előző este valaki feltört egy COVID mintavételi pontot Debrecenben, a Péterfia utcán. A helyi nyomozók minden részletre kiterjedő szemlét, adatgyűjtést és tanúkutatást hajtottak végre. Munkájuk pár nap alatt meghozta az eredményt. Látókörükbe került két olasz férfi és egy debreceni társuk, akiket a gyanú szerint kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével.

A nyomozás adatai szerint mindenkinek külön szerepe volt a trióban. A 46 éves magyar férfi egy autót biztosított társainak az elkövetéshez, az egyik olasz a sofőr volt, a másik külföldi pedig feltörte a mintavételi pont ajtaját, majd elvitte a pénzkazettát.

A nyomozók a magyar férfit, valamint az 56 éves sofőrt 2021. november 4-én elfogták Debrecenben, társukat pedig beazonosították. A gyanú szerint az olasz állampolgár elhagyta az országot, ezért a kézre kerítéséhez szükséges minden intézkedést megtesznek a rendőrök.

Az 56 éves külföldit  gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették a nyomozók és előterjesztést tettek a letartóztatására, amit az ügyészség indítványára a Debreceni Járásbíróság elrendelt. A 46 éves helyi férfi az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást velük szemben.

police.hu