Bánki Beni

Bánki Beni még a húszas évei elején jár, fiatal irodalmár, költő, vagy ahogy ő mondja magáról, slammer. Verseket ír, ezeket elő is adja. Beni egy internetes tehetségkutatónak köszönheti az ismeretségét, amin költőként nyert.

Körülbelül 5-6 évvel ezelőtt indultál el egy tehetségkutatón. Emlékszel még erre?

Igen, igen. Egyébként lehet, hogy 6-7 volt, de ebben a korban mégis olyan, mintha egy nagy időugrás lenne, mintha tíz évekre mennék vissza, és pont azért, mert az egy nagyon izgalmas időszak volt, egy nagyon fontos mérföldkő az életemben, amikor azt megnyertem, ezért olyan homályosak azok a történések, annyi impulzus ért akkoriban, akkorát fordult az életem, hogy ebből csak a szép maradt meg, de ez nem is probléma.

Honnan jött az irodalmi érdeklődés? A fiatalság nem feltétlenül az irodalom iránt érdeklődnek, ami egy kicsit baj is. Miért pont az irodalom? Az nem volt egy unalmas dolog?

Eleinte az volt, hogy apukám leültetett a tévé elé, és néztünk nagy versmondókat, Latinovits Zoltánt, stb. Akkoriban ezt egy kötelező jellegű programnak vettem. Aztán később, ahogy felmentem az internetre, és rátaláltam kortárs költőkre, slammerekre, olyanokra, akik most művelik ezt, és most hoznak létre szövegeket, rájöttem, hogy ez azért nem egy olyan fakó, poros dolog, hogy nem csak az irodalomkönyvnek a lapjain léteznek ezek a költők, előadók, stb, hanem ez ma is van, és én is kipróbálhatom magamat ebben a műfajban.

Itt már elkezdtél rímeket faragni?

Én versmondó srác voltam alapból, ez volt az alapkiindulás. Jártam országos, Kárpát-medencei megmérettetésekre is. Egyébként ahogy egyre nagyobb lettem, körülbelül mindegyiket megnyertem egy idő után, de abban tényleg nagyon jó voltam, viszont ez azért nem töri át azt a falat, nem jut el a nagy nyilvánosság, akár egy egész ország szeme elé. Utána kezdtem el verseket írni, majd jött a slam poetry műfaj, ami most egy nagyon népszerű dolog, az, hogy bárki elmondhatja a véleményét, sokan azt mondják, ez a kortárs költészet. A lényeg, hogy három percben valami nagyon ütőset, valami olyat mondjon oda, ami hat, ami őszinte, ami igazi, és közben meg a magyar nyelv szépségeit is bemutatja.

Emlékszel még arra, hogy mit szavaltál el először?

Petőfitől a Magyar vagyok című vers, az volt talán az első, és az első kudarcom egyébként. Az volt, amit előadtam általános iskolában az osztály Ki mit tud-on, és onnan az osztályfőnök nem juttatott tovább engem az iskolai fordulóra, és ez már egy olyan kezdeti pofon volt, ami után gondolhattam volna, hogy jó, akkor ennek itt a vége, nem vagyok olyan ügyes, vagy nem találnak olyan ügyesnek, abbahagyom, de valahogy nagyon kitartóvá váltam utána, nagyon nagy szenvedély fűződött a versmondás iránt, és ugyanez minden tevékenységemben ott van a versírásban, alkotásban. Volt, amikor nem jelentettek meg egy anyagot. Volt, amikor azt mondták, hogy ez nem olyan jó, de addig csináltam, amíg jóvá nem vált.

Ki az, aki ebben támogatott? Említetted édesapádat, de például a baráti körödben is inkább az irodalom felé vonzódtak, vagy pedig a pláza iránt érdeklődtek, és akkor te mindig egyedül maradtál a füzeteddel és a tolladdal és írtad a rímeket?

Igen, kicsit kakukktojás voltam mindig, a családom persze támogatott, viszont sok időbe telt, hogy olyan barátokat találjak magam köré, akiknek hasonló az érdeklődése, mert valóban nem ez a legnépszerűbb dolog manapság, hogy verseket olvasunk, verseket írunk, de idővel ezt sikerült kialakítani. Volt, hogy felolvasó esteket tartottunk, volt, hogy közösen készültünk versenyekre, és most már azt kell mondanom, hogy ugyanolyan komfortosan érzem magam az irodalmi és a zenei közegben, mert nagyon sok zenész barátom is lett amiatt, hogy álltam velük együtt színpadon.

Különlegesnek érezted, vagy élted meg, hogy az irodalom iránt érdeklődsz? Mit tapasztaltál akkor?

Igen, azt éreztem, hogy ezzel egyedül vagyok, hogy ebben a szenvedélyben nem sok mindenkivel osztozom, de szerintem, hogyha valamit nagyon elhivatottan csinálsz, először egy magányos tevékenységből kezdődik, és utána jön köréd a közösség. Én is arra buzdítom a fiatalokat, hogy találják meg azt az egy dolgot, amiben ügyesek, amiben tehetségesek. Ezért szoktam a rendhagyó irodalomóráim során, amit általános, illetve középiskolákba viszek, ösztönözni őket. Nem az a cél, hogy mindenki költő legyen, nem az a cél, hogy mindenki a versek legnagyobb szerelmese legyen, de azt érezzék, hogy ezek a szövegek róluk szólnak, ezek az ő dilemmáik, érzéseik is, illetve hogy milyen jó, hogyha valamiért nagyon tudunk lelkesedni.

Mikor érezted az első sikert?

Volt egyszer egy felolvasóest a verseimből, még szerintem 14 éves voltam, talán egy évvel előzte meg azt a tehetségkutatót, amit említettél, és teltházas volt. Nagyon örültem neki, nyilván ez szervezés kérdése is volt, de színészek mondták a szövegeimet, bizalmat szavaztak, a korosztályom eljött, idősebb generáció tagjai jöttek, és egy nagyon jó hangulatú est kerekedett. Az az igazság, hogy szükségem is van ezekre a visszajelzésekre, van bennem egyfajta megfelelési kényszer, és érdekel a visszacsatolás, mások véleménye, mert szerintem ezekből lehet tanulni. Talán azt kell fejleszteni, hogy a jó hangokat vagy a fontos hangokat halljuk meg, és ne aprózzuk szét magunkat, például ne figyeljünk minden pocskondiázó kommentre.

Jött a tehetségkutató, ami tulajdonképpen meghatározta a jövődet, vagy legalábbis a közeljövődet, ami azóta is tart. Erre miért jelentkeztél? Egyáltalán mi is volt ez pontosan?

Ez egy izgalmas dolog, mert akkoriban egy gyerektáborban voltam. Jómagam is gyerek voltam, azt hiszem, 14-15 évesen, és egy barátom ajánlotta ezt a tehetségkutatót. Mondta, hogy jelentkezzek rá, de először nem is versenyzőnek, hanem zsűrinek. És erre azt mondtam, hogy nem egy zsűri véleményt, egy kritikát készítek, hanem egy kicsit csavarok rajta, és slam poetry formájában, rímes játékban adom elő a véleményemet egy produkcióról. Ez annyira tetszett a közönségnek, hogy már akkor felfigyeltek rám, viszont azt nem nyertem meg, de utána, amikor elindult maga a verseny, és a saját produkciómmal kellett érvényesülnöm, akkor az nagyon sikeres lett.

Jól emlékszem, hogy Youtube-on már több, mint 1000 vagy 1200 videód volt?

Az az igazság, hogy ez a kettő párhuzamosan történt. Amikor jelentkeztem a tehetségkutatóra, akkor nyílt ki nekem az online világ, vagy nyitottam egy ablakot az online világra. Szerintem akkoriban még nem is volt ennyire természetes, hogy videókat nézünk, használjuk a közösségi médiát, akkor még talán gyerekcipőben járt ez az egész. És akkoriban, ahogy megnyertem a versenyt, kezdtem el én magam is készíteni videókat, mert szerettem volna, hogyha lenne utóélete ennek az egésznek, és hogyha tovább fennmaradnék, tovább működtetném az online létezésemet.

Mi az, amit láttál ebben? Azt, hogy ott vannak a színészek, vagy ott vannak a fiatal műsorvezetők, zenészek és lubickolnak a népszerűségben, vagy pedig az irodalom szeretetének az átadása buzgott benned?

Biztos, hogy hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekelt a népszerűség oldala, nem érdekelt az, hogy közzéteszek valamit és eljut nagyon sok emberhez. Ma is fontos számomra az, hogy elérjek az emberekig, legyen egy egyre bővülő követőtáborom, viszont közben meg az egész motorja, ami az egészet működteti, az tényleg az irodalom szeretete, illetve az, hogy az irodalom iránt érzett szerelmemet át próbáljam adni az én korosztályomnak, mert igazad van abban, hogy talán nem annyira olvasnak, talán más dolog érdekli őket, hiszen rengeteg impulzus ér minket, de szerintem, hogyha megfelelően van tálalva egy irodalmi csemege egy irodalmi értékes produkció, akkor az is érdekes tud lenni számukra, csak úgy kell becsomagolni.

Mi is az a slammer műfaj pontosan? Mihez köthető? Ha mondjuk a régi generációnak próbálnád elmagyarázni. Ez egy modern dolog?

Ez egy modern dolog, de sokan azt mondják, hogy aki nem tud rappelni, az slammer lesz, viszont ennél talán egy kicsit árnyaltabb a kép. A slam poetryben az a jó, hogy egy nagyon kötetlen műfaj. Itt nem kell figyelni arra, hogy van-e alatta valami zene, valami dallam, ritmus, amihez igazodni kell. Itt olyan hosszúak a sorok, amilyennek te akarod. A lényeg az, hogy kb. három perces egy szöveg, előre megírod otthon, tehát nem improvizálsz, és előadod a színpadon, elgondolkodtatod a közönséget, de sokan csak megnevettetik az ott ülőket. Viszont az a lényeg, hogy bárki elmondhatja a véleményét, bárki kipróbálhatja magát, és talán pont ez a fontos, hogy mindenkinek számít a véleménye, és nagyon jó alkotni.

Mitől lesz jó egy rím összetétel, és miért nem működik már az apuka humor?

Lehet, hogy azok a szójátékok már annyira nem működnek, vagy nagyon erőltetett dolgok. Néha felkapom a fejem, amikor megnézek egy produkciót, zenei produkciót, ami éppen felkapott, nagy tömeget vonz be, stb, és közben bugyuta sorokból áll össze, vagy csak kínrímekből, ragrímekből, stb. Nem tudom, mert szerintem a magyar emberekben egyébként is van egy igény a szöveg iránt. Jó, lehet, hogy vannak olyan produkciók, amik gyenge szöveggel is megállják a helyüket, de alapvetően mi szeretünk szöveget hallgatni, nem véletlen, hogy amikor valaki angolul énekel, de közben magyar, az annyira nem tud működni. Az a jó, amikor felmutatjuk a nyelvünk szépségeit, és azt, hogy mennyi lehetőség rejlik benne, hogy mennyire gazdagon lehet kifejezni magad, és mennyire rétegzett az egész. Van, hogy hallgatok valakit, vagy valaki meghallgatja a szövegem, és elsőre is nagyon sok minden lejön, nevetnek, reagálnak, stb. De amikor másodszor, vagy harmadszor hallgatod, akkor felfejthetsz még több réteget benne.

Hogy néz ki nálad egy házibuli? Kérnek, mint a humoristákat, hogy mondjon egy viccet?

Szoktak ilyesmit csinálni, de az az igazság, hogy egy dologban nem vagyok jó, és ezt elismerem. Nem vagyok jó freestyle-os, nem tudok új szöveget produkálni a pillanat hevében, most neked sem tudnék improvizálni. Viszont abban nagyon jó vagyok, hogyha kicsit elmélyülhetek, otthon lehetek egyedül, csöndben, magányban, és azokat, amiket összeírtam az évek során, azokat az ötleteket kicsit kibonthatom. Én ilyen csendes alkotó vagyok, de a színpadon annál hangosabb.

Mennyit tanulod a szövegeket? Mindegyik produkciód más-más, viszont mindegyiknél nagyon pontosan kell fogalmazni ahhoz, hogy az a rím, az a sor kijöjjön?

Biztos, hogy vannak, akik sok mindenben jobbak nálam, de ha valamiben nagyon szerencsés vagyok és szerintem kifejezetten jó, ez a szövegtanulás. Ez lehet, hogy a versmondós múltból következik, de valahogy nekem soha nem okozott problémát az, hogy egy szöveget bevegyek. Voltak tíz perc hosszúságú szövegek más költőktől, amiket tíz évvel ezelőtt mondtam. Mire a saját szövegeimet megírom, addigra már bennem van, szóval a szöveggel soha nem volt ilyen probléma, és azért furcsa is látni, amikor zenész barátaim mondják, hogy nekik ez a kriptonitjuk, a szövegtanulás, ettől teljesen megbénulnak. Nekem ez azt hiszem, hogy jól áll.

Érdekes, hogy ezt mondod, erre pont rá akartam kérdezni. A színészi pálya neked egy kitaposott út, de semmilyen szinten nem vonz?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy semmilyen szinten, és hogy őszinte legyek, kacérkodtam a gondolattal, és az az igazság, hogy sokan mondták, hogy hú, én mekkora színész lennék, stb. De ez ennél összetettebb szakma, nem elég az, hogy jó az előadói jelenlétem vagy színpadi jelenlétem, hogy jól mondok szövegeket. Kell például a mozgás, én pedig nagyon béna vagyok. Kell például az énektudás, nekem nincs hangom. Szóval ez sok mindenből épül fel, és azt hiszem, hogy megtaláltam azt, ami tényleg jól áll nekem, és ezt próbálom a csúcsra vinni. Most ez a legnagyobb kihívás, hogy a nagy online zajban, a rengeteg inger között átnyomjam ezt a fiatalokhoz, átnyomjam a generációmhoz ezeket a tartalmakat, úgy, hogy ha felmennek az internetre, nagyon sok mindennel találkoznak.

Említetted a rendhagyó irodalomórát. Ez hogyan néz ki? Megkeresnek tanárok, ahol nagyon rosszcsontok a gyerekek, hogy kicsit gyere már be, és rázd őket helyre az irodalomban?

Igen, ez egy tanórányi hosszú műsor, ami végig interaktív, kérdezgetem őket, kíváncsi vagyok a véleményükre, a gondolataikra, és közben saját slam poetry szövegeket mondok, mert az a célom, hogy az én irodalmam, vagy az én művészetem, anyagom az egyfajta kapudrogként szolgáljon a fiataloknak, és hogyha mondjuk meghallgatnak egy könnyedebb szöveget, egy olyat, ami számukra is érthető és élvezetes, utána lapozzanak bele egy komolyabb verseskötetbe, kezdjenek el nyugodtan írogatni, kipróbálni magukat. Nekem sem egyik pillanatról a másikra ment ez, hanem egy hosszú folyamat volt, viszont szerintem érdemes erre az útra rálépni, meg érdemes a versek, illetve az irodalom közelében maradni.

Mit látsz a célközönségben? Kik azok, akik megbámulnak? A nagyon fiatalok, vagy a harmincas korosztály, vagy az érdeklődőbb, idősebb korosztály?

Elsősorban a fiatalabbak azok, akik megbámulnak, akik mutogatnak rám, akikről látom, hogy összesúgnak a barátaikkal. Szerintem azért, mert a fiatalok azok, akik a leglelkesebbek tudnak lenni, vagy akik online is a legjobban rajonganak valakiért. Mivel ezek a szövegek nem csak a fiatal korosztálynak szólnak, sőt, sok olyan írásom van, ami inkább az idősebbek számára értelmezhető, meg mond sokat, ezért szerintem a produkcióm meg tudja állni a helyét a nagyszüleim korosztálya előtt is, de szerencsére ismernek is sokan abból a korosztályból, hiszen mentem komoly beszélgetésekre is a tévében, kulturális műsorokban, magam is vezettem kulturális műsort, úgyhogy tartom több generációval is a kapcsolatot, mert én mindenkihez szeretnék szólni, és mindenkinek szeretném átadni az irodalom szeretetét.

Legutóbb éppen egy nagy sajtótájékoztatón láttalak előadni. Van olyan közönség, akik elé lámpalázasan állsz ki?

Lehet, hogy most bátornak tűnök, de minden fellépés előtt izgulok, van bennem egy egészséges drukk, ami akkor nem egészségesnek tűnik, hanem egy nagyon nagy feszültségnek bent, a gyomromban. Viszont ahogy színpadra állok, az a szerencsém, hogy ez elmúlik, vagy lehet, hogy az a jobb szó, hogy átalakul, egyfajta lendületté válik, és kiül, vagy ráül az előadásomra a tekintetem, visszahozza azt a tüzet, ami belülről éget, és szerintem ez egy nagy szerencse.