Campus

Egy rossz cipőben a Campus Fesztiválon

Csütörtökön korán reggel elindultam vonattal a fővárosból Debrecenbe, és azért vonattal, mert újra akartam élni az 1999-es hajdúszoboszlói EFOTT fesztivált, ahova többed magammal vonatoztunk el. Bár akkor még több, mint négy órás út volt ez az állam vasútján, mára azért lecsökkent százötven percre. És többed magam is már csak egy fős lett. Már rég nem a zenei kínálat miatt járok fesztiválozni, hanem inkább a hangulat miatt, az az édes bolyongás, a számításaid keresése, véletlenszerű találkozások és az a jó kis fesztiválpor, ami hozzá tartozik a nyári kulturális eseményekhez. A csütörtöki nap viszont egész más volt a debreceni Campus fesztiválon, mert nem tudtam melyik karomat vágjam le, annyi nekem tetsző program volt. Kezdődött azzal, hogy fellépett Azahriah, aki mondjuk pont rohadtul nem érdekelt, de a programfüzetben azért voltak számomra sokkal nagyobb nevek: Tankcsapda, akik a teljes Jönnek a férgek albumot dobták színpadra, vagy a kanadai Danko Jones, akivel tavaly interjút is készítettem, a Fish!, akik azért előszeretettel bontják le a színpadot, a Bohemian Betyars, a P.A.S.O., a Belga, a Hiperkarma és a svéd Mando Diao. Ez így nekem egy tökéletes napnak indult, a pánik csak akkor tört rám, amikor szembesültem a keserű valósággal, hogy a PASO, Betyars és Danko Jones hármas egyidőben lép fel. Jó, oké, osztottam szoroztam, és maradt Danko Jones a befutó. Csütörtökön korán reggel elindultam vonattal a fővárosból Debrecenbe, és azért vonattal, mert újra akartam élni az 1999-es hajdúszoboszlói EFOTT fesztivált, ahova többed magammal vonatoztunk el. Bár akkor még több, mint négy órás út volt ez az állam vasútján, mára azért lecsökkent százötven percre. És többed magam is már csak egy fős lett. Már rég nem a zenei kínálat miatt járok fesztiválozni, hanem inkább a hangulat miatt, az az édes bolyongás, a számításaid keresése, véletlenszerű találkozások és az a jó kis fesztiválpor, ami hozzá tartozik a nyári kulturális eseményekhez. A csütörtöki nap viszont egész más volt a debreceni Campus fesztiválon, mert nem tudtam melyik karomat vágjam le, annyi nekem tetsző program volt. Kezdődött azzal, hogy fellépett Azahriah, aki mondjuk pont rohadtul nem érdekelt, de a programfüzetben azért voltak számomra sokkal nagyobb nevek: Tankcsapda, akik a teljes Jönnek a férgek albumot dobták színpadra, vagy a kanadai Danko Jones, akivel tavaly interjút is készítettem, a Fish!, akik azért előszeretettel bontják le a színpadot, a Bohemian Betyars, a P.A.S.O., a Belga, a Hiperkarma és a svéd Mando Diao. Ez így nekem egy tökéletes napnak indult, a pánik csak akkor tört rám, amikor szembesültem a keserű valósággal, hogy a PASO, Betyars és Danko Jones hármas egyidőben lép fel. Jó, oké, osztottam szoroztam, és maradt Danko Jones a befutó. Az este hátralevő része is okozott némi fejfájást, mert a Hiperkarma, Fish!, Belga és Mando Diao négyes szintén egyidőben lépnek fel. Ijedségemben gyorsan rendeltem is egy sört, mielőtt pánikrohamom lesz és elkezdek hiperventillálni. Az élet mindig kemény döntések elé állítja az embert, és van, amikor nem szabad dönteni, csak rá kell bíznod magad a sorsra. Annyit tudtam, hogy se Azahriah se Notár Mary koncertjén nem szeretnék kikötni, és ez volt az esti alapfelállás. Danko Jones szokásához híven leszakította a fejünket. Az ember elemi erővel műveli a rock and rollt, nem alibizik, nem maszatol, hanem ahogy a pozsonyi AC/DC koncertről is írtam, felmegy a színpadra, és arcon csap minket a villanygitár – dob – bőgő hármassal. Mert ennyi a lényeg. A Tankcsapda koncertje nosztalgikus volt, mert anno harminc évvel ezelőtt ott voltam a Jönnek a férgek lemezbemutatón, és most 2024-ben újra végighallgatni a lemezt koncerten, egy igazi időutazás volt. Még sok ilyet, ha kérhetem. A Tankcsapda után kezdődött a svéd alternatív rockzene krémje, a Mando Diao koncertje, akik aznap este is bebizonyították, hogy a skandináv országok valahogy futószalagon termelik a jó zenekarokat. Egy barátom szerint azért, mert amikor hónapokig éjszaka van náluk, akkor mást nem tudnak csinálni, mint inni és zenélni. A Mando Diao koncertje pontban egyszerre volt a Kovács Krisztián vezette Fish! zenekar koncertjével, viszont a két színpad közel volt egymáshoz, és azt találtam ki, hogy majd tíz percenként helyszínt váltok. Ez a terv már akkor megbukott, amikor a svédek kijöttek a színpadra, mert képtelenség volt őket otthagyni. Fél óra után elmentem megtölteni a poharam és a fák között átszűrődött egy hang, ahogy azt üvölti: Konzervzene. Pohár tele, irány a Fish! buli. Tömve a tér, mindenki ugrál, hangerő rendben, hangulat a csúcson és ez a színpad előtti porfelhőből is lehetett látni. Na ezt tuti látják Brüsszelből is. A svédekhez soha többé nem mentem vissza. Krisztián érti, mi az, hogy frontember. Jó hadvezér módján tüzeli fel a tömeget és a koncert végére már mindenkivel azt csinál, amit csak akar. Derék férfimunka volt, az orromban egy Kamaznyi homokot cipeltem az este további részében. Az öregség nem csak ott kezdődik, hogy az ember elkezd őszülni, hanem amikor már bármilyen cipőben is fáj a lába. Néha megértem a szandálosokat, mert én már kipróbáltam minden cipő típust, mégis hajnalra sántikálva teszem egyik lábamat a másik elé. Papp Szabi nem mondott igazat, amikor arról énekelt, hogy: "Pörgess fel, fogom a lábad, a hajad a szélben Én megtalállak bent a körben Nyomom reggelig egy rossz cipőben" Nem lehet reggelig nyomni semmilyen cipőben, rosszban meg pláne nem. Tőlem itt ma bárki felléphet, a Fish! ugrálás után nekem már csak két program van hátra. Találni valamilyen kaját, bármilyet, és valahogy elsántikálni a szállásomra. Így is lett, de ma másik cipőben újra megpróbálom a lehetetlent.

forrás: musicbackstage.hu