Európai szintű együttműködés szükséges a kulturális események újranyitásához

A közös jogkezelők európai szervezete, a GESAC és több, élőzenével foglalkozó ernyőszervezet arról írt nyílt levelet az európai döntéshozóknak, hogy az újranyitás csak akkor lehet hatékony, ha európai szintű együttműködés keretében valósul meg. A szervezetek kinyilvánították szándékukat arra, hogy segítsenek a döntéshozóknak az EU-s szinttől a helyi hatóságokig.

Ennek keretében készült egy igen alapos, a tudományos vizsgálatokat és az egyes országok legjobb gyakorlatait összegző javaslatcsomag, ami a GESAC honlapján itt érhető el. Az ezt kísérő levél nyomatékosítja, hogy a következő néhány hónap kritikus a nyár – mint az élőzene legfontosabb szezonja – szempontjából; üdvözli az Európai Bizottság politikai elköteleződését a “biztonságos és fenntartható újranyitás” iránt; továbbá megjegyzi, hogy “az egyes tagországokban különböző mértékű a politikai elkötelezettség” ezen a téren.

A szervezetek az újranyitással kapcsolatos gyakorlati javaslatokat három nagy kategóriába sorolták.

Az újranyitás tervezhetősége, a közönség bizalmának erősítése

  • A kormányok az újranyitás ütemezését tegyék kiszámíthatóvá olyan átlátható kritériumok alapján, mint pl. az átoltottsági arányok, a szabad kórházi kapacitás, az új fertőzések száma.
  • A szakmával együttműködve a kormányok dolgozzanak ki országos szintű, a közönség biztonságát szolgáló protokollokat.
  • közönség bizalmát koordinált kampánnyal érdemes megerősíteni, hogy mindenki nyugodt lehessen: a fenti protokollokat betartó kulturális helyszínek valóban biztonságosan látogathatók.
  • A kötelezően előírt tömeges tesztelés megszervezése és finanszírozása közfeladat.

Az újranyitást támogató szakpolitikai döntések

  • limitált nézőszám vagy a korlátozott étel- és italfogyasztás miatt piaci alapon nem megrendezhető kulturális események szervezőinek kompenzálása. Erre Franciaországból hoz példát a javaslat ahol az ültetett koncertek szervezői a “normál időkben elérhető nézőszám” és az átlagos jegyár szorzatának 40%-át kapják meg támogatásként; egy eredetileg állóhelyesnek tervezett, de kényszerűségből korlátozott ülőhelyekkel megszervezett koncert esetén pedig 60%-át. A 300 főnél kevesebb ember által látogatható események szervezői az előbbi formula alapján számolt támogatás másfélszeresét kaphatják.
  • Kormányzati garancia a koronavírus-specifikus biztosításokra, amelyek a vírushelyzet miatti, előre nem látható lemondások veszteségét kompenzálják. Több európai országban vannak ilyenek, jellemzően a 2021 második félévére tervezett eseményekre vonatkozóan. Egyes európai országok a következő keretösszegeket különítették el ezekre a biztosításokra: Németország 2,5 milliárd euró, Ausztria 300 millió euró, Hollandia 300 millió euró, Dánia 67,2 millió euró (fesztiváloknak és nagy eseményeknek), Norvégia 34 millió euró (fesztiváloknak), Észtország 42 millió euró segélycsomag, 6 millió euró kockázati alap.
  • A jegyárak áfájának csökkentése legalább a következő 12 hónap során.
  • Világos, átlátható megközelítésre van szükség a nemzetközi turnék és más, több ország művészeit bevonó kulturális rendezvények esetén, együttműködve a fertőzöttség területi adatait nyilvántartó Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtal (ECDC). A művészek mozgását, és ezáltal a kulturális sokszínűséget a Creative Europe programnak kifejezetten támogatnia kell.
  • Lobbizni kell a tagállami kormányoknál, hogy a gazdaság újraindításának tervében szerepeljen a kulturális és kreatív szektor is.
  • A kulturális infrastruktúra megújításának támogatása a regionális szinttől az EU-s szintig (az InvestEU keretében). Itt nemcsak a kulturális események, helyszínek biztonsági és egészségvédelmi rendszereinek megújítása jöhet szóba; Svájcban például “a közönség visszahódítása és új közönségrétegek megnyerése” ugyanúgy támogatható tevékenység, mint a strukturális beruházás.

Információgyűjtés

A szakmai együttműködés, a protokollok egyeztetése, információmegosztás és az EU-n belüli végzett tudományos vizsgálatok eredményeinek kölcsönös elfogadása több területen:

  • a különféle járványügyi intézkedések mellett megtartott tesztesemények eredményei arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet biztonságosan koncerteket tartani;
  • gyorstesztelési protokollok: milyen teszteket kik végezzenek el, mennyi ideig érvényesek az eredmények;
  • a védettség igazolása oltásigazolással, különféle okostelefonos appokkal.

A nyílt levelet és a javaslatokat a GESAC mellett a következő, élőzenével foglalkozó ernyőszervezetek készítették: AFEM – Association for Electronic Music, ARA – Arenas Resilience Alliance, LIVE DMA – European Network for Live Music Associations, Liveurope – The live music platform for new European talent, PEARLE – Live Performance Europe, YOUROPE – The European Festival Association.

dalszerzo.hu