Hat nappal a Hell Szuperkupa döntőjében elért nagyszerű debreceni győzelem után, péntek este ismét egymásnak feszült a DEAC és a Ferencváros együttese. Lévén ez a legelső bajnoki m...
A MOL Magyar Kupában a harmadik fordulót rendezik meg a hétvégén, érdekesség, hogy az NB I-es és az NB II-es csapatok most kapcsolódnak be a sorozatba.
Mint ismert, 12 év után kiesett az élvonalból, így a következő szezont a másodosztályban kezdi meg a DVSE – Master Good.
Szombaton 18 órakor a Békési FKC látogat a DESOK-ba az NB I/B 3. fordulójában.
A Tiszaújvárosi Sportcentrumban a Justitia Fuji-Yama SE rendezésében zajlott a II. WKF Magyar Karate Vidékbajnokság, amelyen 21 egyesület kétszáz versenyzője lépett tatamira.
Öt nappal az első Szuperkupa-győzelmünk után, pénteken újabb DEAC-FTC párbaj következik.
A megyei I. osztály hétvégi fordulójában Katona László együttese a Hajdúböszörmény otthonában lép pályára.
Fodor Antal legénységének nagyon nehéz dolga lesz.
Szeptember 10-én a 3. fordulóval folytatódott az Ultimate 4’s Liga. A DEAC FreeBees három mérkőzést játszott a versenynapon, és két győzelmet szerzett, így továbbra is dobogós hely...
A Debreceni Egyetem alakulatának fiatalabb korosztálya a három gólig jutó Győri Balázs vezérletével szerezte meg a három pontot.
Nemzeti együttesünk a következő hónapban küzdhet meg azért, hogy bekerüljön az Európa-bajnokság final fourjába.
Péntektől vasárnapig a Nemzeti Lovardában rendezték a 6,4 millió összdíjazású Tenyészversenyt a fiatal lovak számára.
A DEAC futballistái a BKV Előrét látták vendégül vasárnap délután a harmadosztályban. Sándor Tamás tanítványai várhatták kedvezőbb előjelekkel a találkozót, mivel az előző két ford...
Nem tudta megismételni a Fehérvár elleni teljesítményt a Loki, a Paks első félidei előnyét az utolsó percig megtartva zsebelte be a három pontot.
Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte szombaton a Forma-1-es Olasz Nagydíj harmadik szabadedzését.