Takács Boglárka St. Pöltenben megjavította a 100 méteres síkfutás magyar csúcsát.
A Debreceni Egyetem harmadosztályban vitézkedő labdarúgói a Salgótarján elleni zárómeccsen tehetik fel az i-re a pontot.
A DEAC Gladiators a Tatabánya Mustangsot látja vendégül idei utolsó debreceni meccsén.
Csütörtökön a DEAC dartsszakosztálya hazai környezetben rendezte a Magyar Darts Liga kelet-magyarországi régiójának 12. fordulóját. A versenyre 35 játékos regisztrált, a fekete-feh...
A harmadik helyért játszhat a Debreceni Egyetem férfi futsalcsapata az NB I-ben. Labdarúgóink vasárnap befejezik a szezont, míg kézilabdázóink és amerikai futballistáink az utolsó...
Szombaton rendezik a Bajnokok Ligája döntőjét, Párizsban a Liverpool és a Real Madrid csap össze a rangos trófeáért.
2012. 05.26-án utolsó bajnoki mérkőzésére készült a Kondás Elemér által irányított Lokomotív, mely gárda az akkori szezonzárón a Haladás együttesét fogadta az Oláh Gábor utcai Stad...
Siska Gergő szerint a Debreceni Egyetem alakulatának valahogy le kellene fékeznie a veszprémiek kulcsemberét, Tatai Józsefet.
A DVSC-ben folytatja pályafutását a montenegrói Meldin Dreskovic. A 24 esztendős belső védő a Sutjeska Niksic együttesétől érkezik, az előző szezonban 33 mérkőzésen lépett pályára...
Kozma Ferenc 2018-ban, 17 éves korában csatlakozott a DEAC alakulóban lévő hokicsapatához, és most újabb egy évre szóló szerződést kötött.
Jelenleg is zajlik A-csoportos világbajnokság, a nemzetközi elit Finnországban csatározik az érmes helyezésekért. Mi, magyarok viszont már a következő évre fókuszálunk, ugyanis vál...
A DEAC frizbicsapata versenyekkel teletűzdelt napokon van túl. Múlt csütörtökön és pénteken zajlott a MEFOB, majd szombaton dupla hazai fordulóval folytatódott a nemzeti bajnokság....
Az első játékrészben Zaniolo találatával megszerezték a vezetést a Farkasok, mely előnyt, a Feyenoord második félidei hatalmas fölénye ellenére megtartottak és megnyerték a döntőt.
A DVSC korábbi játékosa 2020 szeptemberében igazolt a török élvonalban szereplő Kasımpaşa Spor Kulübü együtteséhez, mely gárdában 51 mérkőzésen lépett pályára és öt gólt szerzett....
Négy esztendő után új kihívásokat keresve távozik Debrecenből Pávkovics Bence. A védő 118 mérkőzésen lépett pályára a Lokiban, 7 gólt is szerzett, a legutóbbi idényben különösen fo...